A kelet-európai illiberális rezsimek fenyegetik Németországot

Néhány uniós tagállam demokrácia terén látható visszafejlődése mostanra az európai integráció szívében lévő szabályok elleni fősodorbeli kihívássá érett, és felveti az uniós intézmények és a tagállamok demokratikus értékek biztosításával kapcsolatos normatív felelősségének kérdését, és egyben geopolitikai probléma is, mindenekelőtt Németország számára - írta „Stratégiai figyelmeztetés” című cikkében Hegedűs Dániel, a Visegrad Insight portálon.

A szerző szerint a közép-kelet-európai országok uniós csatlakozásáig a német külpolitika hatalmas összegeket fektetett a térségbe a geopolitikai stabilitás biztosítása érdekében. Ám a csatlakozás után Berlin figyelme elterelődött a régióról, és a hátrahagyott vákuumot 2010 óta fokozódó belföldi tekintélyelvű tendenciák és magabiztos külföldi hatalmak, így Oroszország és Kína töltötték be.

Berlin nem lépett fel az európai értékek szomszédságában mutatkozó eróziója ellen, és a demokráciát Közép-Európában érő kihívás veszélyt jelent a német geopolitikai érdekekre nézve. Ha meg akarják védeni a német gazdasági érdekeket a térségben, ennek sürgősen, és nagyon jelentősen meg kell változnia mind geopolitikai, mind geogazdasági téren.

A 2004-es bővítés egyik fő támogatója Németország volt, és nagy hasznot húzott belőle. Ugyanis a bővítés lehetővé tette, hogy ezeket az országokat bevonják a szélesebb német geogazdasági térségbe.

Ma Németország mind a négy V4 állam messze legjelentősebb gazdasági partnere. Úgy tűnt, hogy Berlin geogazdasági érdekei stabilak és biztonságban vannak, a bővítés stabilizálta a szomszédos országok belső helyzetét, és távol tartotta a többi nagy szereplőt, például Oroszországot. Berlin azonban céljai megvalósulását látva visszafogta kezdeményezéseit, és megszűnt a térségben normákat meghatározó hatalom lenni.

Az új évezred első tíz évében megfogalmazta és érvényesíteni tudta nemzeti érdekeit, de ez a 2004-es bővítés és főként a 2008-as válság fényében megváltozott. Az utóbbi történések új szintre emelték a német külpolitika „ökonomizálódását”. A költségvetési fegyelem, a takarékosság és a megfelelés a maastrichti kritériumoknak hirtelen fontosabb lett, mint a demokrácia, jogállamiság és az emberi jogok koppenhágai kritériumainak teljesítése. Ez pedig megnyitotta az utat a fékektől és ellensúlyoktól szabadulni akaró közép-kelet-európai elitek tudatosan tekintélyelvűségre törő stratégiáinak.

A demokratikus visszafejlődés destabilizálta a térség országainak belpolitikáját, és - Szlovákia kivételével -, egyre inkább eltávolította ezeket az államokat az EU-tól, továbbá megnyitotta a teret az orosz és kínai befolyás növekedésének. Ezek a fejlemények aláássák a nevezett államok demokratikus stabilitását és az EU-val való kohézióját, noha mindkettő Németország alapvető geopolitikai érdeke a térségben. 

A német és az uniós külpolitika azonban a geogazdasági szempontok felülkerekedése, valamint a reflexió hiánya miatt sajnos elmulasztotta, hogy stratégiai szinten alkalmazkodjon. Ilyen háttér előtt elkerülhetetlennek tűnik, hogy Németország újra legalább részben geopolitikai szemléletmódot alkalmazzon külpolitikájában.

A Közép-Kelet-Európával kapcsolatos külpolitika átformálásában a német illetékeseknek az eddigiekből két fontos tanulságot kell levonni: egyrészt hogy a német stratégiai érdekeket szolgálja, és egyben a regionális stabilitás és biztonság fontos tényezője, hogy a térségben stabil, liberális-demokrata kormányok legyenek hatalmon.

Ez nem jobb-, vagy baloldal és nem is az uniós pártcsaládokhoz való tartozás, hanem a liberális demokrácia és az európai integráció melletti alapvető elköteleződés kérdése. E célok megkövetelik, hogy Németország újra vállalja a normatív hatalom szerepét, és hosszú távon támogassa a térségben a demokratikus erőket, a kritikus civil társadalmat és a szabad médiát.

Másrészt Németország politikai és gazdasági köreinek meg kell érteniük, hogy az illiberális rezsimek közepes és hosszú távon az érdekeiket nem garantálják, hanem fenyegetik. Fel kell ismerniük, hogy rövidtávú geogazdasági pozícióik messzemenően függetlenek a közép-kelet-európai országok politikai konstellációitól, és hogy a kedvező gazdasági környezet, a nyitottság a német befektetésekre és a logisztikai láncok sima működése nem a mai liberális rezsimek eredménye. A liberálisabb kormányok fenntartanák a kedvező üzleti környezetet, míg az illiberális pártok és kormányok már „a térség Németország általi gazdasági gyarmatosításáról” beszélnek.

Berlin hatóereje 2015, a menekültválság óta csökkent a térségben, de ma is jelentős. Berlin azonban soha nem alkalmazta a rendelkezésére álló eszközöket, még arra sem, hogy fellépjen a magyarországi tekintélyelvű fejlődés ellen. Ha Németország stratégiai módon cselekszik, felhasználhatja a gazdasági kapcsolatait annak biztosítására, hogy ezek az államok megfeleljenek gazdasági érdekeinek, és nem kellene figyelmen kívül hagynia a geopolitikát a rövidtávú - és rövidlátó - geogazdaság érdekében.

Németországnak sokkal több veszítenivalója van a közép-kelet-európai térségben, mint legtöbb uniós partnerének. Mostanra világosnak kell lennie, hogy nem megfelelő külpolitika az autóipar jól működő ellátási lánca, vagy a német részvétel a atomenergetikai projektekben, amelyek növelik az orosz befolyást a térségben. Németország geopolitikai érdekei az egész térségben kockán forognak, és ez veszélyezteti Berlin geogazdasági érdekeit is. Németország nem engedheti meg magának, hogy továbbra is ilyen magatartást tanúsítson. Berlinnek hozzá kell, látnia a korábbi mulasztások és a megfelelő külpolitikai eszközök alkalmazásának őszinte vizsgálatához és alkalmazásához a térségben, írta a szerző.