A kilenc halott nem érdekli a hatalmat

Németh Péter 2020. június 8. 21:56 2020. jún. 8. 21:56

Nem emlékszem, hogy az Országos Mentő Szolgálat tiltakozott, vagy közleményt adott volna ki annak idején, amikor Kásler doktor elrendelte a kórházi ágyak kiüresítését. Nem tartotta fontosnak elmondani: olyan betegeket is szállítaniuk kellett, akiknek még a kórházban volt a helyük. Akkor sem szólt az állami mentőszolgálat, amikor a hivatalos kommunikáció összevissza beszélt; hol hatvan, hol ötven, hol csak két százaléknyi beteget említett, akiknek haza kellett menniük. Pedig, nagy valószínűséggel az OMSZ-nál tudtak arról, hogy hány embert kellett elvinniük, tudtak arról, hogy azokban a napokban kicsit több a munkájuk, többet kell a kórházakból ki, mint beszállítaniuk.

Most viszont, amikor az MSZP egy videóban megszólaltatott egy hölgyet, aki névvel és arccal vállaltan, mentősként mutatta be magát, sürgősnek találta az OMSZ, hogy utánanézzen: van-e a nyilvántartásukban ilyen nevű ember. Tudom, ezt a kormányzati oldalon nem így szokták csinálni; László Imrét például egy név nélküli, paraván mögé bújtatott nő vádolta meg zaklatással a TV2-ben, hogy aztán – az utóbb kiderült: nyilvánvalóan hamis az állítás – végigfusson a komplett kormánysajtón.

Nyilván ezt kellett volna tennie Korózs Lajosnak is, aki az említett asszonnyal elbeszélgetett, akkor lehet, hogy Rétvári Bence sem támadta volna le a parlamenti felszólalásában a szocialistákat. Így azonban megtette, némi jelét adva annak az összjátéknak, ami az OMSZ és a kormány között megtörténhetett az eset kapcsán.

A hatalom ugyanis nem arra koncentrált, hogy vajon kik lehettek azok, akik nem élték túl az intézkedést, nem a filmben említett kilenc elhunyt után érdeklődtek. Nem: ők azt akarták bebizonyítani, hogy a megszólaló mentős valójában nem mentős, nincs benne egyetlen nyilvántartásban sem; sem az állományiban, sem pedig a partnereket tartalmazóban. Vagyis, feltételezem, a kormányzati utasítás annak kiderítését követelte, hogy létezik-e a helyzetet feltáró mentős, vagy sem. A hatalom szempontja ugyanis ez: nincs kibeszélés, nincs megszólalás, kiváltképp bíráló szavak nem lehetnek. Nem véletlen, hogy a kórházak vezetői sem mondhatnak semmit, és az OMSZ-nál is csupán Győrfi Pálnak van joga a nyilvánosság informálására.

A szocialisták tájékoztatása szerint, egyébként létező személy a megszólaló, amit mellesleg – mielőtt közleményt adott volna ki az OMSZ, illetve Rétvári Bence azzal vádolta volna meg a pártot, hogy hazugságokkal kelt bizalmatlanságot, és csak fékezi a járvány elleni védekezés hatékonyságát – a szervezet és az államtitkár is kontrollálhatott volna – már ha ez lenne az érdeke. De az érdek nem ez: sokkal inkább a rossz döntés, a fölösleges ágykiüresítés elhazudása, átfestése. Annak elhitetése, hogy csak olyan beteget engedtek haza, aki maga kérte, illetve csak olyan kezelésre váró személyt nem műtöttek meg, aki önmaga döntött úgy: jobb, ha később fekszik a műtőasztalra.

Mellesleg, ha ilyen intenzíven keresik azt a mentőst, aki az OMSZ kötelékébe sorolható, nagyjából sejthető, hogy milyen drillben dolgoznak az ottani emberek. És az is: mennyire fontos a hivatalos irányítóknak, hogy kiderüljön: a Korózsnak nyilatkozó asszony hazudott, csak hangulatot keltett, manipulált.

Bevallom, fogalmam sincs, hogy Németh Athina – mert róla van szó – hazudott-e. Azt azonban biztonsággal állíthatom, hogy történetét már április végén megosztotta a nyilvánossággal, többek között a Hírklikknek is nyilatkozott.  Vagyis az az állítása, hogy tízből kilenc hazaküldött beteg meghalt, már akkor tudott volt. Most ezt még annyival is kiegészítette – a Klubrádióban, illetve az ATV-ben tett nyilatkozatával –, hogy gyógyíthatatlan betegekről volt szó, akiknek azonban mindenképpen járt volna még a kórházi ellátás. Hogy arra a kérdésre, melyik cégnél dolgozott, illetve dolgozik még ma is, miért nem válaszolt, csak találgatni lehet, amit viszont nem akarnánk. Annyit azonban megjegyzett az Egyenes beszédben, hogy a most tiltakozó szolgálatok között van az is, amelyiknél dolgozik, és hogy szerdán is dolgozni fog.

Ha annyira fontos az igazság a kormánynak, keresse meg Németh Athinát – láthatják: nem bújik el –, és kérdezzenek rá: szerdán elkísérhetik-e a munkába? Hátha az ügynek ez a része tisztázódhat mindenki előtt. A kilenc halott úgysem érdekli a hatalmat.