Az olaszországinál is pusztítóbb lehet a járvány Magyarországon

HírKlikk 2020. március 27. 20:13 2020. márc. 27. 20:13

Magyarország a lehetséges tíz pontból csak kettőt szerzett a Bertelsmann Alapítvány fenntartható kormányzás indexének (SGI) egyik alindexében, amely azt méri, hogy a kormány mennyire hallgat a szakemberek tanácsaira; ezzel a vizsgált országok közül Magyarország az utolsó – emlékeztet a The Brusells Times a „Hogyan vesztegetnek el a populisták értékes időt a koronajárvány-válságban” című cikkében. A járvány politikai megpróbáltatást jelenthet Orbán számára az egészségügyi rendszer állapota miatt – állapítja meg a cikk.

Az elmúlt hetekben megtanultuk, hogy a járvány határozott politikai cselekvést és gyakran népszerűtlen intézkedéseket követel. Markus Söder bajor miniszterelnök foglalta össze a minap, hogy mit jelent a kormányzás járvány idején. Ő azt mondta: „mindig a virológusok tanácsára lépünk, és egyetlen napot sem akarunk elvesztegetni, amikor ők azt mondják, hogy most kell megtenni ezt, vagy azt”.

Donald Trump sokáig igyekezett úgy tenni, mintha nem lenne semmi veszély, és most kezd idegeskedni, amikor kiderül, hogy az eddigi magatartása nem törölte el a valóságot. A cikk emlékeztet a Bertelsmann Alapítvány fenntartható kormányzás indexére (SGI), amelyen Trump tíz közül mindössze négy pontot szerzett a szakemberek tanácsának elfogadását mérő alindexben.

Magyarországra térve, a cikk megállapította: az ország az említett indexen az utolsó helyen áll, mindössze kettő pontot szerzett a szakemberek meghallgatására mutatott hajlamot illetően. Az index összeállítói szerint „Az Orbán-kormány nem mutatott érdeklődést a független és tudáson alapuló szakvélemények kikérése iránt, és maga ellen fordította a vezető szakembereket, akik korábban rokonszenveztek vele. A jobboldali nemzeti kormány a független kutatás elutasításában nem csupán a szakemberek véleményére nem kíváncsi, hanem valóságos kultúrharcban elhallgattatta a kritikus tudósokat, és ellenőrzése alá vonta a tudományos kutatás intézményeit”.

A járvány kezelésében Orbán sietett hamar betiltani az utazásokat és az eseményeket, de aztán azzal foglalkozott, hogy idegen bűnbakokat találjon, ahelyett, hogy a pandémia kitörése előtti időt az ország egészségügyének felfejlesztésére használta volna.

A járvány politikai megpróbáltatást jelenthet Orbán számára az egészségügyi rendszer állapota miatt. Erről az SGI index 2019-es kiadása megállapítja: nagyon nagy a hiány személyzetből, mind az orvosokból, mind az ápolókból, különösen a szegényebb vidékeken, és az egészségügy vált Magyarországon a politika egyik leginkább konfliktusos területévé. „A botrányok hosszú sorozata a területet a Fidesz egyik gyenge pontjává tette, és jelentős tiltakozásokat váltott ki” – állapították meg az SGI index szerzői.

Úgy látják, hogy a rendszer működését nehezíti, hogy nincs külön egészségügyi minisztérium. Emellett a magyarországi egészségügyi költségvetés a legalacsonyabbak között van az OECD-államok között, alig érik el a szervezet átlagának a felét az egy főre jutó egészségügyi kiadások.  Ez az oka annak, hogy nagyon sok orvos és ápoló emigrál nyugatra, ahol lényegesen többet kereshet. Egyes kórházakban az orvoshiány miatt, már egész osztályokat kellett bezárni.

Csak remélni lehet, hogy a járvány nem sújtja olyan erővel Magyarországot, mint a többi európai államot, mert ha igen, akkor ennek hatása pusztítóbb csapást mérhet az egészségügyi dolgozókra és a lakosságra, mint Olaszországban, vagy Nagy-Britanniában, miközben a szintén túlterhelt, és a saját járványaival küzdő Európa aligha lesz képes segítséget nyújtani.