Kósa Lajos rendhagyó gondolatai a szexuális erőszakról és az élsportról
Ami Debrecenben, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskolában történt, az nem számít szexuális zaklatásnak. Ezt mondta Kósa Lajos a Fidesz önkormányzati kampányának felelőse annak a májusban történt, ám sokáig eltussolni próbált eset kapcsán, amikor a debreceni katonai iskola diákjai azzal szórakoztak, hogy „lefogásos, illetve lekötözős kényszerítést végeztek egymáson”. Egy 9. évfolyamos diák volt az áldozat, akit egy idősebb társa, kihasználva a fiatalabb fiú védtelenségét, hivatalos megfogalmazás szerint análisan zaklatott.
Nem az első eset, hogy Kósa Lajos rendhagyó módon nyilvánul meg a szexuális erőszakról. 2016-ban, amikor kiderült, hogy Kiss László úszóedző évtizedekkel korábban társaival együtt megerőszakolt egy fiatal lányt az uszodában, a Fidesz említett állócsillaga (még mindig a debreceni polgármester korában Mr 20 százaléknak becézett Kósa Lajosról beszélünk) mindössze annyit bírt nyilatkoztatni, hogy az élsport velejárója az erőszak. Kósa meg is magyarázta, ha valakinek nem lett volna világos: szerinte a futballpályán sem viszi el a rendőr, ha valaki belerúg a másikba. Még akkor sem, ha az illető a földön fekszik.
A mondatot értelmezni nem tudjuk, és nem is akarjuk. Már felháborodni sincs kedvünk, mert unalmas és értelmetlen. Azt viszont megjegyeznénk, hogy úgy látszik: a Fidesz egyre hülyébbeket kénytelen csatasorba állítani. Kósa Lajossal és hozzá hasonlóan gondolkodó társaival ellentétben ugyanis azt gondoljuk, hogy sem az élsportnak, sem a katonai középiskolának nem „velejárója” az erőszak, legföljebb beteges mellékhatása. Maradva az élsportnál: ennek „velejárója”, és lényege is egyben a tehetség, a szorgalom, a teljesítmény.
A sport erről szól. Ami nem erről szól, az nem sport. A politika világa persze nem sport, ott, ha nem is megengedett, de megszokott a sportszerűtlenség. Karaktergyilkosságért még tényleg nem vitt el senkit a rendőr.
Nem a debreceni középiskolában erőszakoskodó tahó története ez. Ez itt a mi történetünk, azoké, akik nem erőszakolnak meg senkit, nem rúgnak bele a földön fekvőbe. Sem futballpályán, sem családban, munkahelyen, szórakozóhelyen. Sehol. Nem lakoltatnak ki nagycsaládosokat, nem éheztetnek a tranzitzónában kisgyereket. Nem vernek meg biztonsági őrként szórakozó egyetemistákat, nem lopnak.
A normális magyar emberek története az, ami Debrecenben – és gyaníthatóan sok más közösségben – megtörténik. Hogy mit gondolunk arról a tengernyi aljasságról, aminek nap, mint nap tanúi vagyunk, és szólunk-e ellene. Mi vagyunk a fontosabbak, mert még mindig mi vagyunk többen. Akik nem lopunk üzemi méretekben, és a kis lopásokat is elítéljük.
Sokan vagyunk ilyenek ebben az országban, többen, mint gondolnánk.
Jelenleg nem nekünk áll a zászló, ám a meccs még nincs lefutva.
