Kövér László: számunkra az EU-n kívül nincs mozgástér

HírKlikk 2019. április 13. 10:52 2019. ápr. 13. 10:52

Magyarország számára az érdekérvényesítés szempontjából az Európai Unió a legkedvezőbb terep, ezért nem merült fel az unióból való kilépés – jelentette ki Kövér László házelnök a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

A kormánypárt választmányi elnöke a Fidesz és a Néppárt közötti vitáról szólva kifejtette: nem a Fidesz távolodott el a kereszténydemokrata értékektől, hanem a Néppárt tolódott balra, de mindaddig tagja kíván maradni, amíg a nemzeti érdekeket képviselni tudja.

Kövér László úgy fogalmazott, Magyarország számára az Európai Unión kívül nincs mozgástér. Meglátása szerint az lenne a vízválasztó, ha már nem sikerülne az EU-n belül magyar nemzeti érdekeket érvényesíteni.

Az európai kihívások kapcsán a műsorvezető felvetette az Európai Néppárton belüli konfliktusokat emlékeztetve arra, hogy felfüggesztették a Fidesz tagságát. Arra a kérdésre, hogy eljöhet-e az a pont, amikor teljes szakításra kerül sor, a Fidesz választmányi elnöke elmondta, a Néppárt egy balra tolódott, kilúgozott, hatalomtechnikus gyülevész társasággá vált, ugyanakkor a Fidesz nem a saját érdekeit, hanem a nemzeti érdekeket tartja szem előtt.

Kövér kifejtette,

abban a pillanatban, ahogy azt látni, hogy a Néppárton belül nincs mozgástér arra, hogy akár a Néppártot magát, ezáltal Európát jobbá tegyük, akkor abban a pillanatban a Fideszt nem kell kizárni, mert a párt menni fog magától is.

Kövér László szerint a Fidesz szövetkezni fog azokkal, akik a magyar kormánypárthoz hasonlóan küzdeni kívánnak a nemzetek Európájáért.

Forrás: Hírklikk