Kuncze: Magyarországon megszűnt a parlament
Egyre meredekebb dolgokat enged meg magának a Fidesz-KDNP a parlamentben az ellenzékkel és a nyilvánossággal szemben. Mi értelme így az ellenzéki részvételnek? Kuncze Gábor szerint parlament helyett ma jól megfizetett emberek gyülekezete működik csupán Magyarországon.
Bő egy hete a fideszes Lezsák Sándor ellehetetlenítette a rabszolgatörvény parlamenti vitáját. A fideszes levezető elnök a javaslat vitáján kikapcsolta az ellenzéki képviselők mikrofonjait, megvonta a szót, majd lezárta az ülést. Az esetről hangfelvétel is van. Ezen hallható, ahogyan Lezsák megbeszéli aljegyzőjével, hogyan fogja törvénytelenül az ellenzékbe fojtani a szót. A fideszes képviselő azóta sem mondta el, miért tett így.
Tegnap a parlament Vállalkozásfejlesztési bizottságának ülésén történt, hogy a fideszes többség egyszerűen nem adott szót a szakszervezeteknek, mondván: már mindent elmondhattak a korábbi egyeztetéseken. (A téma természetesen a fent már említett rabszolgatörvény volt, amellyel a kormány lényegében szabad kezet ad a munkáltatóknak a dolgozók kizsigerelésére.)
Szintén kedden az Igazságügyi bizottság előtt kellett megjelennie Polt Péter legfőbb ügyésznek a törvény által előírt éves beszámolója miatt. Azt a törvény nem írja elő, hogy ezeken a meghallgatásokon az ellenzék milyen terjedelemben tehet fel kérdéseket, így azt a mindenkori bizottsági többség határozhatja meg. A Fidesz-KDNP-s többség pedig úgy döntött, hogy ne nagyon kérdezősködjön senki például az Elios-ügyről, vagy az orosz fegyvercsempészek kiadásáról, úgyhogy a komplett ellenzék összesen 4 percet kapott.
Ezek csak az elmúlt napok eseményei, de ne felejtsük el, hogy az előző parlamenti ciklus végén milyen cirkuszt csinált Németh Szilárd a nemzetbiztonsági bizottságból, amit a kormánypártok a folyamatos bojkottjukkal teljesen komolytalanná tettek. Kérdés, így mi értelme van az ellenzék részvételének bármiféle parlamenti munkában?
Kuncze Gábor, aki az SZDSZ képviselőjeként korábban évekig volt kormánypárti és ellenzéki frakcióvezető is, a Hírklikknek a fenti kérdésre úgy reagált, „ez így nem parlament, hanem jól megfizetett emberek gyülekezete”.
Parlament az eredeti funkciója szerint jelenleg Magyarországon nem működik, mert sem a végrehajtó hatalom ellenőrzését nem látja el, sem az ellenzéknek nem ad lehetőséget arra, hogy alternatívát mutasson a kormánnyal szemben. A kormány, vagyis a végrehajtó hatalom ellenőrzése egyébként a kormánypárti és az ellenzéki képviselők közös feladata lenne, ehhez képest a Fidesz-KDNP-sek a kormány védőjének szerepét látják el, a végrehajtó hatalom pedig ellenőrzés nélkül működik – mutatott rá.
Ami pedig a nyilvánosságot illeti: a sajtó nem tud beszámolni arról, ami nem hangzik el a parlamentben, márpedig ha az ellenzékbe belefojtják a szót, sok minden nem hangzik el. Ehhez érdemes szerinte még hozzávenni, hogy a kormányzati és állami intézmények ma már rendszeresen nem válaszolnak a kérdésekre, és hogy a múlt héten felállt fideszes médiabirodalom immár 234 sajtótermék fölött rendelkezik.
Ha ezeket így összeadjuk, akkor egy egészen lesújtó kép rajzolódik ki a magyar nyilvánosságról Kuncze Gábor szerint, aki konkrét összefüggést lát a parlamenti nyilvánosság szűkítése, a kormányzati propagandafelületek bővítése, és a Fidesz választásokon elért eredményei között.
„Ez egy teljesen világos koncepció része. A Fidesz egyszerűen hülyének nézi a saját választóit, a szavazói pedig sajnos megengedik ezt neki” – mondja, hozzátéve, hogy már évekkel ezelőtt sem volt sokkal jobb a helyzet. Ennek alátámasztására egy rövid történetet mesélt el még 2014-ből, amikor ellenzéki támogatással Szigetszentmiklóson országgyűlési képviselőjelölt volt.
Az egyik gyűlésemen közöltem a hallgatóságommal, hogy „én megelégszem az értelmes emberek szavazataival”, mire egy parasztbácsi az első sorból legyintett , és azt mondta: „Na bazdmeg!”