Szijjártó megvédte a magyarországi kórházkiürítéseket

HírKlikk 2020. július 18. 11:17 2020. júl. 18. 11:17

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa a magyarországi kórházi ágykiürítések miatt fejezte ki aggályait a magyar kormánynál. A levélben feltett kérdésekre azonban nem a betegek hazaküldését elrendelő Kásler Miklós válaszolt, hanem Szijjártó Péter. A külügyminiszter azonban a magyar kormánynak küldött udvarias hangú érdeklődő levére diplomatához méltatlan, kioktató hangnemben válaszolt, ami immár a nemzetközi szervezet honlapján is olvasható.

Az Index értesülései szerint, a magyar kormánynak írott levelében az emberi jogi főbiztos elismerően értékelte a magyar kormány koronavírus-járvány idején tanúsított erőfeszítéseit. Ugyanakkor felvetette, hogy történhetett Magyarországon néhány súlyos emberi jogi sérelem az állami egészségügyi ellátórendszer leállítása nyomán. A főbiztos érdeklődött Kásler Miklós „kórházi ágyleürítési” utasításáról, amelynek lényege az volt, hogy szabadítsák fel az ágykapacitások 60 százalékát, hogy helyet csináljanak a fertőzött betegeknek.

Az emberi jogok főbiztosának levele felidézte, hogy az eredeti, hivatalos közlések szerint, 36 ezer kórházi ágyat kellett felszabadítaniuk a kórházigazgatóknak. Ennek eredményeként, pedig számos olyan embert, akiknek egyébként állandó orvosi felügyeletre, vagy éppen kórházi háttérre, gondozásra és ápolásra volt szükségük (akár akut panaszaik, akár krónikus, vagy végstádiumú betegségük miatt), hazabocsátottak, vagy más, nem egészségügyi intézményekbe irányítottak. A jelentéstevő felidézte továbbá, hogy két kórházigazgatót éppen azért menesztett az emberi erőforrások minisztere, mert nem hajtották végre az ágyfelszabadítást.

Mindezek nyomán, az ENSZ illetékese figyelmeztette Szijjártót és általa a kormányt az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 12. cikkére, amely az egészséghez való jog alapvető feltételeit rögzítette. Előírta például az egyezményt ratifikáló államoknak, hogy létre kell hozniuk „azokat a feltételeket, amelyek betegség esetén, minden orvosi ellátást és beavatkozást biztosítanak”.

A levélre Szijjártó Péter külügyminiszter válaszolt, mellőzve a diplomácia udvarias hangnemét. Az Index a levelet teljes terjedelmében közli.

Megkaptam a május 14-i levelüket, és azt szeretném kérni, hogy hagyják abba a magyar egészségügyi rendszer és a magyar egészségügyi dolgozók kritizálását, mivel ott tények alapján, megalapozott döntések születnek kiváló, világszínvonalú szakértelmük felhasználásával. Még ezekben a nehéz időkben is minden magyar állampolgárnak megfelelő színvonalú egészségügyi szolgáltatást nyújtanak, és sajnálattal látom, hogy amíg egészségügyi szakembereink folyamatosan, a lehető legnagyobb erőfeszítéssel próbálják enyhíteni a Covid-19-világjárvány hatásait, Önök Magyarország támadására pazarolják az időt, hamis állítások alapján.

Rendkívül keményen dolgoznunk kell a vírus visszaszorítása érdekében. Ezért azt javaslom, hogy Önök is tegyék ugyanezt ahelyett, hogy hamis híreket és információkat terjesztenek Magyarországról.

Ha nem tudnak segíteni nekünk a jelenlegi válságban, kérjük, legalább tartózkodjanak a védelmi erőfeszítéseink akadályozásától.

Forrás: Index