Toroczkai: az Európai Bizottság és a WHO felelős a járványért

HírKlikk 2020. március 21. 14:07 2020. márc. 21. 14:07

Az Európai Bizottságot és az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), valamint ezek vezetőit teszi felelőssé a koronavírus-járványért a Mi Hazánk Mozgalom elnöke a YouTube-ra feltöltött szombati videonyilatkozatában.

Toroczkai László úgy fogalmazott, hogy Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke személy szerint is felelősek azért, hogy gondatlanságból vagy szándékosan mélybe sodorták Európát, bedöntötték a gazdaságát és európaiak ezrei halnak meg a világjárvány miatt. Ha pedig a veszélyhelyzet elmúlt, elő kell venni, el kell számoltatni a felelősöket – tette hozzá a politikus.

Emlékeztetett arra, hogy miközben a Kínával szomszédos Mongólia és Oroszország már januárban lezárta a közös határt és ennek eredményeként enyhén fertőzöttek, az Európai Unió külső határainak lezárását csak március 17-én jelentette be az EB.

Vagyis az Európai Unió vezetői csakúgy, mint 2015-ben, most is nyitva hagyták az EU határait és tétlenül nézték, hogy a kezelhetetlenné váló helyzet nyomán európaiak ezrei halnak meg – fogalmazott.

Ebben a helyzetben lehetetlen nem észrevenni, hogy az EU jelenlegi vezetőinek fontosabbak a bevándorlók, mint az európaiak – vélekedett.

Ugyanakkor úgy tűnik, mintha a WHO kimondottan azon dolgozott volna, hogy a járvány kitörjön Kínából, mert még február 29-n is azt közölte, hogy ellenzi mindenféle utazási és kereskedelmi korlátozás bevezetését Kínával szemben. Eközben olyan ajánlásokat fogalmazott meg a világszervezet, hogy mindenki mosson kezet és ha tüsszent, használjon zsebkendőt – tette hozzá Toroczkai László.

Forrás: MTI/Hírklikk