Varga Mihály: a kormány a jövő év elején gazdaságvédelmi intézkedéseket vezet be

HírKlikk 2019. december 7. 05:31 2019. dec. 7. 05:31

Recesszióról nem beszélhetünk, de lassul a világgazdaság növekedési üteme. Legfőbb partnerünk, Németország ipari teljesítménye visszaesett, ezért a kormány a jövő év elején újabb gazdaságvédelmi intézkedéseket vezet be – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, a Gránit Bank karácsonyi ünnepségén.

A pénzügyminiszter kiemelte: a jól működő gazdaság fejlődését mindig is segíti a bankrendszer. A hazai bankok teljesítménye igen kedvező. Az idei első félévben 322 milliárd forint adózás előtti nyereséget ért el a magyar bankszektor.

A Gránit Bank is eredményesen működik, már hatodik éve nyereséges. Az idei esztendő végére az adózás előtti nyereség várhatóan eléri a 1,5 milliárd forintot, miközben a vállalati hitel- és kötvényállomány meghaladja majd a 180 milliárdot. Ezzel párhuzamosan, a jól teljesítő kölcsönök állományának aránya 99,8 százalékos.

A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a magyar állam 2013 közepén és 2015-ben összességében 4,3 milliárd forintot fektetett a Gránit Bankba, majd 2017-ben nyilvános nemzetközi tenderen nyereséggel szállt ki a pénzintézetből.

Varga Mihály kiemelte: az újabb gazdaságvédelmi lépésekre azért van szükség, hogy megőrizzük a magyar gazdaság lendületes növekedését. A hazai gazdaság évek óta jól teljesít. A növekedés üteme számottevően meghaladja az európai uniós átlagot. Idén, a harmadik negyedévében, öt százalékot ért el a magyar GDP emelkedése. Ezzel az uniós rangsor élén állunk.

Hegedüs Éva, a Gránit Bank vezérigazgatója arról szólt, hogy a pénzintézet kilenc évvel ezelőtti alapítása óta végig nyereséges, az éves átlagos bővülés 55 százalékot ér el. Idén a mérlegfőösszege október végéig 373 milliárd forintot tett ki, 2018 végén 354 milliárd forintot ért el.

Az elnök-vezérigazgató kiemelte: a pénzintézet élen jár a digitális és az elektronikus megoldások fejlesztése, bevezetésében. Idén a Mastercard éves versenyén elnyerte – többek között – a leginnovatívabb bank címet.

Forrás: MTI/Hírklikk