19 éves modell lett az idei Miss Balaton

HírKlikk 2019. augusztus 18. 12:45 2019. aug. 18. 12:45

A 19 éves budapesti Balogh Eleni nyerte el idén a Miss Balaton címet a zsűri döntése alapján, egyúttal ő lett a közönségszavazás győztese is, sőt a Sugarbird egyéves modellszerződését is ő kapta. Az első udvarhölgy Kulin Brigitta lett, aki egyben a közönségszavazás harmadik helyezettje lett, míg a második udvarhölgynek Lakatos Annabellát választották. A közönségszavazás második helyét Németh Mónika szerezte meg.

A balatonfüredi Szabadidő és Konferencia Központban rendezték meg idén is a Miss Balaton döntőjét. A TOP 12-be bekerülő lányok a finálét megelőzően egy háromnapos fotótáborban vettek részt, majd egyhetes felkészítő tábor várt rájuk, hogy a legjobb formájukat hozzák a nagy napon. Az öttagú zsűri végül Balogh Elenit választotta meg királynőnek.

A fiatal szépségkirálynő modellként dolgozik, már több világmárka reklámfilmjében szerepelt, de az is kiderült, hogy nem ő az első a családban, aki a divat szakmában találta meg a számításait. „Bár még sosem szerepeltünk egy kifutón anyával, nagy álmom válna valóra, ha ez megvalósulna” – mesélte a verseny közben Eleni, aki az eredményhirdetés után könnyeivel küzdve beszélt arról, még el sem hiszi, ami vele történt, és hogy mind a három díjat megnyerte. 

A döntős lányok először laza szettben, majd bikiniben, utána koktélruhában, végül estélyi ruhában vonultak fel a zsűri és a közönség előtt. Majd az eredményhirdetés előtt egy igazán rendhagyó pillanat következett, a versenyzők felkészítésében résztvevő csapat is felállt a színpadra, így Horváth Éva, Lipcsei Betta, Iszak Eszti, Epres Panni, Dukai Regina, Zimány Linda, Horváth Cinti, Bertók Fruzsi, Magony Szilvi, Foczkó Dalma és Kis Barbi is bemutatkoztak a közönségnek.