A rendőrök elkapták Oszvald Marika kifosztóját

HírKlikk 2018. június 7. 12:58 2018. jún. 7. 12:58

Mint megírtuk, egy tolvaj kifosztotta Oszvald Marika autóját, a rendőrség pedig villámgyorsan elfogta a tetteseket. A rendőrök most fotót is közöltek az ellopott, majd visszaszerzett tárgyakról, továbbá részleteket is megosztottak a nyilvánossággal a lopási üggyel kapcsolatban.

Mint a police.hu írja, a rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy elektronikus – blokkoló – eszköz segítségével kinyitotta egy magyar operetténekes, színésznő autóját.

A megalapozott gyanú szerint a 39 éves szigethalmi D. Dezső 2018. június 4-én délután Budapest VI. kerületében, a Paulay Ede utcában egy elektronikus – blokkoló – eszköz segítségével kinyitotta egy színésznő autóját. A férfi ezután ellopta a járműben lévő bőröndöt a benne lévő fellépőruhákkal, cipőkkel és ékszerekkel együtt, amelyek értéke meghaladja az egymillió forintot.

A nyomozati cselekmények, valamint a térfigyelő kamerák segítségével a terézvárosi rendőrök azonosították az elkövetőt, akit 2018. június 7-én 8 órakor elfogtak egy budapesti, XIII. kerületi panzióban. A nyomozók megtalálták az operetténekes bőröndjét az ellopott értékekkel együtt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VI. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói D. Dezsőt előállították, elszámoltatása jelenleg folyamatban van lopás bűntette miatt.