Az asztmától az edzőségig

HírKlikk 2017. november 12. 13:36 2017. nov. 12. 13:36

Munkám során mindig fölfigyelek a hétköznapi hősökre, akik élik az átlagemberek mindennapjait és fáradhatatlanul teszik a dolgukat, ám mégis látni a szemükben azt a bizonyos fényt, ami reménnyel, melegséggel örvendezteti meg a körülöttük lévőket.

Miattuk újra hinni kezdünk, erőt merítünk a történetükből, hogy igenis a legmélyebb pontról is föl lehet állni, orvosi diagnosztikát is fölül lehet írni, ha nem adjuk föl, s küzdünk, ahogy a harcosok teszik.

Egy fotózás során ismerkedtünk meg Molnár Évával, ahová - mint általában- aznap is a megbeszéltnél korábban érkeztem. A képalkotás a szenvedélyem, és inkább korábban érkezem, nehogy egy váratlan esemény miatt rám kelljen várni. Ez semmiképpen sem vetne rám jó fényt.

Aznap meglepődve tapasztaltam, hogy más is lehet így ezzel, rajtam kívül. Évi volt a sminkesünk és arra lettem figyelmes, hogy velem együtt érkezett meg, s kedves bemutatkozás után ráérősen, minden egyes eszközét tisztelettel kezelve pakolt ki a sminkszobában.

Olyan szertartás jellege volt ennek, mintha élete első lehetősége lenne az aznapi. A szobát betöltötte pozitív kisugárzásával. Tulajdonképpen Évi sminkes munkáit már ismertem, ezért is kértem föl, hogy szépítse a modellemet, de azt gondolná az emberfia, hogy ha egy szakember évek óta dolgozik, kissé már megkopik munkája fölött érzett rajongása. Ami másodsorban meglepett, az a magassága... cipővel lazán 185 cm, kosaras alkat. Kíváncsivá tett.

-A magas lányokat kosarazni hívták az iskolában, veled is így volt ez?- próbálkoztam, mert bár nagyon dekoratív volt, nem tűnt ennek tökéletesen tudatában lévő, elérhetetlen macskanőnek. Inkább volt benne valami napsugár, életigenlés, mely intelligenciával és racionalizmussal párosult. S mikor rám pillantott, azt éreztem, annyira két lábbal áll a földön ez a lány, hogy ettől a magabiztosságtól bármilyen tömeg elhalkulna, figyelne.

-Sajnos nem- mosolyog. Mindig beteges, asztmás gyerek voltam, szénanátha, ekcéma is gyötört, testnevelésből felmentettek (hiszen terhelésre fokozódtak a panaszaim, biciklin, lassan tekerve is fulladtam), az irodában, ahol dolgoztam, néha annyira görcsöltem, hogy a mosdóban elájultam és kuporogtam a padlón hosszú percekig, az orvosok pedig csak egyre erősebb gyógyszereket írtak föl, a végén szteroid injekciókat is kaptam.

- Jobban felmérve testalkatát, atletikus, arányos, látszik a sportmúlt, ám kétkedő arcomat látva hozzátette:

- Egyszer aztán elegem lett abból, hogy gyenge vagyok, hogy nem azt az életet élem, amire vágytam. Az életmódváltásom magával hozta a sportot is.

-Ez nagyon érdekes, kérlek, mesélj még erről: hogyan indultál el ezen az úton?

-8 évvel ezelőtt még nem volt paleo itthon, meg lisztkeverékek, mindent magadnak kellett kikísérletezni. Természetgyógyászhoz és külföldi szakirodalomhoz fordultam, s ahogy tisztán kezdtem el étkezni, minőségi alapanyagokat felhasználni az életkészítéskor, elkezdtek csillapodni, majd elmúlni a hosszú évek óta gyötrő panaszaim.

Majd éreztem, hogy ennyi nem elég, a testem küldte a jelzéseket. Először otthoni körülmények között tornáztam, bújtam az anatómia és élettan könyveket, nagyon érdekelt ez a téma. Közben természetes úton született két kislányom és mivel súlyos rectus diastasisom (szétnyílt egyenes hasizom) lett a kötőszöveti gyengeségem és testalkatomhoz képest nagy babák születése miatt, tovább harcoltam és megerősítettem a törzsem "fűzőrendszerét". Sikerrel, ugyanis nem kellett megműteni, az orvosom gratulált a csodás eredményhez. Jelenleg 2 gyermek után 32 évesen jobban érzem magam, mint középiskolában- nevet.

Lesokkolt, hogy a külsőleg 21 évesnek tűnő, életigenlő "lány" 2 gyermekes anyuka. Hihetetlen kitartásról, sok fájdalomról, lemondásról, végül gyógyulásról árulkodtak a szavai. Kértem, meséljen még kedvenc sportágáról, s az az edzővé váláshoz vezető rögös útról.

-Amióta csak lehetett hallani Magyarországon a TRX- ről, fölnéztem azokra, akik ilyen edzésekre jártak, ők voltak számomra a "kemény mag", akik húzódzkodtak a parkokban és kiváló testtudattal, magabiztossággal rendelkeztek. Egyszer csak én, az otthon tornázó anyuka összeszedtem minden bátorságomat és elmentem egy csoportos TRX edzésre.

Az akkori edzőmnek, aki most már barátnőm, kollégám is, köszönhetem, hogy ott nem ment el a kedvem, sőt, az első óra után szerelembe estem a funkcionális edzésbe. Azonnal tanulni akartam! Elmentem az egyik Magyarországon 16 éve működő sportiskola nyílt napjára, mert olyan intézetben szerettem volna járni, ahol minőségi az oktatás. Nagyon izgultam, mert a jelentkezők között csupa gyerekkora óta sportos, nálam lazán 10 évvel fiatalabbak ültek. Nem érdekelt, éreztem, ott a helyem.

A fitnesz instruktori, s személyi edzői tanfolyam óta specializálódom. Rájöttem, hogy igazán a stabilitással, rehabilitációval szeretek foglalkozni. Elvégeztem többek között a hivatalos TRX központban a TRX alap, TRX haladó tanfolyamokat, melyek által, valamint a tapasztalati tőkémnek hála, széles körben tudom alkalmazni az eszközt, a rehabilitáción át a versenysportig. Másik kedvenc eszközöm a kettlebell és a BOSU. Imádom a saját testsúlyos és instabil eszközös gyakorlatokat, ezért tovább tanultam BOSU insturktornak, valamint Core Power funkcionális csoportos óra oktatónak.

A több, mint 8 éves "eat clean"- ben szerzett tapasztalataimról is szereztem hivatalos elismerést továbbképzésen, így lettem Táplálék kiegészítési- és Sporttáplálkozási Tanácsadó.

Tanultam Bene Mátétól gerincterápiás lehetőségekről a fitneszben. Folyamatosan járom a workshop- okat, képezem magam. Imádom az anatómiát, s hála istennek fogja is a fejem. Decemberben a SOTE- n tartanak gerinc anatómia kreditpontot is biztosító oktatást boncolással egybekötve, már be vagyok regisztrálva.

Korrektív tréner szeretnék lenni és azon is gondolkodom, hogy újra főiskolára fogok járni és elvégzek egy gyógytornász szakot.

-Gratulálok ezekhez a széleskörű szakmai eredményekhez! Ez igazán fantasztikus, hogy néhány év alatt az egész életed megváltozott, illetve te magad változtattad meg. Ezeket a sikereket senki nem veheti el tőled.

Ritka manapság a szakmai alázat és a tudásvágy. Megnyugtató hallani, hogy vannak még a fitnesz iparban kiváló edzők, akik nemcsak tudásban, de empátiában is jeleskednek, pontosan tudják, hogy egy kezdő vendég mit él át, átérzik a frissen szült anyuka helyzetét...

-Pontosan. Tisztában vagyok vele, milyen, amikor egy túlsúlyos hölgy nem mer bejönni a terembe, mert szégyelli, hogy nem talál magára megfelelő sportruhát a boltokban és csak egy kinyúlt mackónadrág jön föl rá. Tudom, mivel küzd meg nap mint nap a mai 30-40- es gyermeket nevelő, közben munkába járó korosztály, hiszen én is közéjük tartozom.

-Csak edzőteremben dolgozol, ahol funkcionális rész is van? Hol találkozhatunk veled?

-Szabadúszó vagyok. Közel 1 éve tartok háznál személyi edzéseket törzsvendégeimnek, van egy lelkes funkcionális köredző csapatom, akikkel az év nagy részében kinn toljuk az edzéseket, dolgozom a Maya Fitness és Mozgás Stúdióban, mint előadó (felnőtt- és tinédzser sminktanfolyamok és önbizalomnövelő tréningeket tartok), csoportos óratartó, helyettesítek a Sugár Fitneszben, frissen szült anyukák keresnek, hogy segítsek a törzsizomzatuk helyrehozásában, hátfájdalmuk megszüntetésében. Sok a porckorong sérves ügyfelem, az önbizalomhiánnyal, táplálkozási zavarokkal küzdő fiatal. Öröm látni, ahogy hétről- hétre jobban lesznek, kinyílnak, egy közösséget alkotunk.

Még nagyobb boldogság azt látni, hogy a kislányaim már ebben nőnek föl, a sport számukra olyan, mint a boltba járás, az élethez tartozik.

-Egyszóval most az életedet a sport és a sminkelés határozza meg.

-Így van. Mindig pénzügyi területen dolgoztam, sales, ügyfélkozpontú területen. Az emberek szeretete, a kontakt ebből megmaradt, de az irodába egész nap ülni már nem mentem vissza. Élem az álmaimat. Élvezem, hogy szabadon sportolhatok, fejlődhetek és 8 éve nem fulladtam. Másik szenvedélyem a smink és a modellkedés, melyekről szintén nem kellett lemondanom a jelenlegi hivatásom mellett. Amióta sportolok, több az önbizalmam, új lehetőségek nyíltak meg a fotózás területén is, több munkám van most, mint fiatalabb koromban - mosoly- A klienseim számítanak rám, várnak, s a legcsodálatosabb az, amikor tudok segíteni és cserébe a többszörösét kapom vissza szeretettel. Ebből töltekezem.

Sauer Patrik