ByAlex véleménye a kormány döntéséről

HírKlikk 2020. július 30. 19:45 2020. júl. 30. 19:45

„Semmi meglepő nincsen a mai eseményekben” – írja ByAlex a közösségi oldalán abban a posztban, amelyben elmondja véleményét a kormány döntéséről.

A zeneipar szereplői abban bíztak, hogy a kormány engedélyezni fogja az augusztus 15-e utáni rendezvényeket, így ismét színpadra állhatnak. A kormány azonban meghosszabbította a nagykoncertekre és fesztiválokra vonatkozó korlátozásokat.

ByAlex közösségi oldalán reagált a döntésre.

„Semmi meglepő nincsen a mai eseményekben. Az előadóművészetnek talán sosem volt ekkora feladata és küldetése. A tavalyi évem egy fos volt. Az idei is fos csak másért. És? A rosszból építkeztem egész életemben. A mai reggelemet is a stúdióban kezdtem és az új lemezanyagon melóztam. Hétvégén új klip jön. Este Veszprémben zenélünk, hosszú hónapok után először. A közelgő eseményekről és változásokról folyamatosan jelzek majd. Én akkor is zenéltem, amikor nem volt semmim. Az utolsó forintomból is zenélnék, minden ellen a zenét választanám. Így marad ez” – kezdte a zenész, majd leírta, hogy minden nehézség ellenére kitart és nem áll le a zenével.

„Kitartást. Hitet. Erőt. Ezeket kívánom minden nehéz helyzetben küzdő embernek. Nem csak a kollégáimnak. Mindenkinek. Olyan, hogy sehogy meg sosem pedig nem lesz. Olyan nincs. Szeretlek benneteket. Akkor is, ha nem látszik. A zenekarom nevében is küldöm a sorokat” – fejezte be bejegyzését ByAlex.