Kifosztották Oszvald Marikát

2018. június 6. 10:30

Saját lakása előtt fosztották ki a mindig vidám és mosolygós művésznőt.

Kocsijából több százezer forint eszmei értékű fellépőruhákat vittek el. 

„Reggel egy hatalmas bőröndbe pakoltam be a nyaralómban a fellépőruháimat, a cipőimet, az ékszereket, mert az augusztusi Budavári Palotakoncertek próbája után indultunk volna Peller Karesszel Hévízre fellépni. Azt beszéltük meg, hogy a budapesti lakásom előtt találkozunk, ezért a kocsiban hagytam a bőröndöt arra a kis időre, amíg felugrottam a lakásba” 

– mesélte a Blikknek.

Sajnos mire visszatért az autóhoz a bőröndöt már ellopták belőle, a ruhákkal együtt.

„Nagyon csalódott vagyok, hiszen az egyik ruha nemrég lett kész, alig volt még rajtam, ráadásul különleges volt. Eredeti kalocsai ruha, az eszmei értéke több százezer forint, és nagyon sokáig készült. Elloptak egy fülbevalót is, amely az édesanyámé volt, és szerettem hordani” 

– szomorkodott a színésznő, aki szerint a tárgyak másoknak értéktelenek, ezért szeretné, ha visszajuttatnák hozzá. „Mit csinálnak például a 33-as cipőimmel?” – tette fel a kérdést.