Kiss Tibi: a kulcs most a fiatalok kezében van, nincs vesztenivalójuk

HírKlikk 2019. március 1. 18:08 2019. márc. 1. 18:08

A Magyar Hangnak adott interjút Kiss Tibor, a Quimby énekese, aki többek között arról beszélt, hogy a rendszerváltást fiatalon megélő generáció már kezdi elveszíteni a reményt, ezért a kulcs most a fiatalok kezében van.

„Harminc év eléggé próbára tette e generáció türelmét, és kimerítette az erőforrásait[…] Totál agyrém, ami itt van: az egyik azt mondja, kék, erre a másik, hogy zöld. Morálisan is elég rosszul állunk, és alapvetően jók vagyunk önpusztításban. Rendkívül sok energia vész el az ilyenfajta működésben, nehéz így bármerre is haladni. Lehet azt is csinálni, hogy az ember becsukja a szemét, és nem néz, csak a saját álláspontjával egyező híreket, de úgyis szembesülni fog a másik valóságával, mert lesz egy taxis, aki ráönti a bánatát. Tulajdonképpen most a fiatalokon van a hangsúly, náluk van a jövő kulcsa. Ők döntik el, megpróbálják-e ezt az országot meggyógyítani, vagy inkább elmennek” – mondta.

Az énekes szerint a remény visszaadásával lehetne meggyógyítani az országot, ez a feladat viszont a fiatalokra vár.

„Összességében véve nem boldog társadalom a magyar, és ezen mindig van gyógyítani való. A mi generációnk már bekormozódott, megalkudott. Nyilván az, akinek nagyjából már készen van az élete, nem szereti megpiszkálni a dolgokat, nehogy érintkezzen valahol ne adj’ isten a politikai mezővel, és nagy adag óvatosság is van benne. Teljesen megértem egyébként ezt az álláspontot is. Mindez nem jellemző a fiatalokra, nincs vesztenivalójuk.”

Forrás: Magyar Hang