Novemberben Alapi István felrobbantja a színpadot

Wirth 2018. szeptember 29. 12:05 2018. szept. 29. 12:05

A magyar zenei élet és a rockzenét szerető közönség egy igazi kuriózummal gazdagodik a közeljövőben, ugyanis Alapi István új szólólemezt jelentet meg, amelyen ráadásul a kivételes tehetségű Borlai Gergő dobol.

Talán ez az a páros, amely nélkül nem lenne teljes a hazai kortárs rockzene, és akikre a zeneértő közönség közül is a legtöbben kíváncsiak.

A lemezbemutató november 22-én, csütörtök este lesz Budapesten a Dürer Kertben, amelyen Szappanos Gyuri basszusgitárossal kiegészülve várhatóan egy sokáig emlékezetes bulit nyomnak a gitárok és a dobok hazai mesterei.

„2016 elején bemutatóztam a világ legnagyobb hangszerkiállításán, a kaliforniai NAMM-on. Egy kinti barátom vendégszeretetét élvezve két hét alatt bejártam három államot, rengeteget utaztam, legendás klubokat látogattam, jó koncerteket láttam, szóval beleszippantottam egy kicsit az ottani létbe”

– mesélte a Sztárklikknek Alapi István, akit arról faggattunk, mi ihlette az új album létrejöttét.

„Annyi benyomás ért, annyira feltöltődtem, hogy a hazaérkezésem utáni napon elkezdtem rögzíteni az ötleteimet a házi stúdiómban. Minden olyan hirtelen történt, egymás után jöttek a témák, szinte az egész anyag egy lendülettel kiszaladt belőlem.”

Alapi elmondta, idén tavasszal egy kis pihentetés után újra elővette a demókat, majd miután újra meghallgatta, felhívta Borlai Gergőt, hogy lenne-e kedve feldobolni az anyagot.

„Egy kis ízelítőt átküldtem neki, egy óra múlva már igent mondott. A demókon ugyan rajta voltak az általam komputerrel kitalált dobtémák, de Gergőre bíztam az egészet, teljesen szabad kezet adtam neki. Nem sokat kellett várnom, néhány nap alatt elkészült vele”

– mondta Alapi, majd hozzátette:

"azt kell tudni a történetről, hogy ez egy kétszemélyes sztori, a basszust és a billentyűs részeket is magam követtem el”.

A koncerttel kapcsolatban elmondta:

„Nagy örömömre Szappanos Gyuri basszusgitáros barátom is igent mondott a felkérésemre, az ő hihetetlen energiája és tudása még energikusabbá teszi a produkciót. Fontos szereplő lesz még Monori Gergő is, aki egy fiatal, nagyon tehetséges hangmérnök , így  reményeim szerint minden együtt lesz egy igazán gyilkos bulihoz.„