Tizenöt éve halt meg Cserháti Zsuzsa

HírKlikk 2018. augusztus 21. 11:45 2018. aug. 21. 11:45

Idén nyáron volt tizenöt éve annak, hogy Cserháti Zsuzsa meghalt. Egyik legjobb barátnője, Szulák Andrea nagy szeretettel emlékezett meg róla, és úgy érzi, a kor előrehaladtával már érti, min mehetett keresztül az énekesnő.

Cserháti Zsuzsa akkor ért a karrierje csúcsára, amikor már lelki betegségei miatt nem tudta értékelni a siker adta örömöket.

- Most, hogy abba az életszakaszba értem, mint Zsuzsa annak idején, amikor már nem bírta tovább, még inkább meg tudom érteni az indítékait – kezdte mesélni a Best magazinnak Andrea, akit számtalan nehézségen átsegített az énekesnő.

- Nem voltunk napi kapcsolatban, de nagyon mély barátság kötött össze bennünket. Fontos és értékes pillanatai voltak ennek a kapcsolatnak. Amikor édesanyám meghalt, az elsők között hívott fel. Jó kedélyű, vidám, melegszívű ember volt, akivel mindenféléről lehetett beszélgetni. Ő is elveszítette az édesanyját korábban, erről mi akkor sosem beszéltünk, pusztán részvétet nyilvánítottam neki, aztán amikor az én édesanyám is elment, szó szerint ezt mondta: „Vigyázz, Szulák, most magadra, mert a neheze ezután jön csak! Nehogy aztán az legyen, hogy eltelik egy-két hónap, és egyszer csak úgy szednek össze az utcán…” Ő igazán tudta, miről beszél – nosztalgiázott Szulák, aki átérzi barátnője bizonytalanságát.

- Létezik olyan, amikor az ember nem tudja, nem akarja vagy nem meri igazán megélni a fájdalmakat vagy kiengedni magából a gyászt. Aztán jönnek olyan tünetek, amiktől rosszul lesz, és megbetegíti a fájdalom. Ezen nagyon sok előadóművész így vagy úgy, de átmegy. Az attól való félelem, hogy már nem vagyok elég szép, nem vagyok elég jó, sokszor teljesen indokolatlan, de az ember ezt másképp éli meg.

- A változókor sok váratlan, furcsa érzelmeket generál, és mindegy, hogy addig milyen klassz dolgokat tettünk le az asztalra, vagy mennyire érzi magát jónak vagy fontosnak az ember. Semelyik más életszakaszban nem annyira erős a folyamatos belső vívódás, mint ilyenkor. Ráadásul neki ez a szakasz épp egybeesett egyetlen gyermeke kirepülésével, szóval már halmozottan sok dolog volt, ami aláásta az egészségét, az erejét. Nagyon fiatalon kellett őt elveszítenünk.