"Úgy indult, mint egy tündérmesében"

2015. október 18. 10:30

A Noir Színház szeptember 21-én a Duna Palotában mutatta be a Hamupipőkét, Charles Perrault ismert meséjének újabb színházi adaptációját Iványi Árpád rendezésében. A darabban debütált a Hamupipőkét alakító színésznővel, Gaál Mónikával beszélgettünk első színházi élményeiről, a szerepről, jövőbeni terveiről.

- Ez volt az első színészi élményed nagyszínpadon. Hogyan élted ezt meg?

- Nem idegen tőlem a színpad világa, már gyerekként számos iskolai rendezvényen szerepeltem. A gimnáziumi évek alatt elsősorban szavalóversenyeken, valamint iskolai, zeneiskolai rendezvényeken léptem fel, a nagyobb fellépéseim általában énekes produkciókhoz kötődtek. Zeneiskolás éveim alatt az egyik vizsgaelőadásunk alkalmával Mozart Varázsfuvolájából adtunk elő részleteket, amelyben Paminát alakítottam. Majd a kórusélmények váltak meghatározóvá: 2013-ban a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny megnyitóján a Művészetek Palotája színpadán énekelhettem, majd ugyanebben az évben a Salzburgi Fesztiválon Benjamin Britten Háborús requiemjét adtuk elő. Idén áprilisában pedig az azóta már átkeresztelt Csontváry Művészeti Udvarházban énekeltem szólót egy klasszikus áriákat felvonultató koncerten. A színpadi közeg tehát nem ismeretlen számomra, ugyanakkor valóban a Hamupipőke az első komolyabb színházi élményem, ahol prózai szereplőként veszek részt, és ez fantasztikus érzés.

- Színésznőnek készültél gyerekkorodban is?

- Nem készültem színésznőnek, azonban mindig is szerettem szerepelni. Iskolás éveimtől kezdve engem kértek fel az iskolai, kerületi ünnepségeken konferálni, verset mondani. Mindemellett szavaló, prózamondó, szép olvasó versenyeken indultam nagyobb sikerekkel, melyekre a drámatanárom készített fel, ő terelt a színészet felé. Tagja voltam az iskolai énekkarnak is, ahol a karvezető javasolta, hogy foglalkozzak komolyabban az énekléssel, ezért zeneiskolai tanulmányokba kezdtem klasszikus magánének szakon, két éve pedig magán úton veszek énekórákat. A gimnáziumi évek után színi iskolába szerettem volna menni, de megtorpantam: úgy éreztem, először valami kézzel foghatóbb szakmát kellene tanulnom, amivel biztosabban megalapozhatom a jövőmet. Végül a nyelvet választottam, anglisztika szakra jelentkeztem az ELTÉ-re, ahol tavaly diplomáztam.

- Mi volt az első meghatározó színházi élményed?

- Amikor a zene mellett a színművészeti irány is komolyabban kezdett foglalkoztatni, keresni kezdtem a jó előadásokat. Mindig is szerettem Radnótit, különösen Kaszás Attila tolmácsolásában, leginkább az egyszerű, mindenféle mesterkéltséget nélkülöző, végtelen őszintesége miatt - számomra ez a fajta előadásmód testesíti meg a színészetet. Drámában a Dühöngő ifjúságban nyújtott alakítását emelném ki, amelyet sajnos csak felvételen tudtam megnézni, de most is libabőrös leszek, ha visszanézem az előadást. Az opera műfajában pedig különösen a Művészetek Palotája Metropolitan-közvetítései voltak rám nagy hatással, elsősorban a lebilincselő, filmszerű látványviláguk fogott meg.


Fotó: Noir


- Mit gondolsz, miért téged választottak ki Hamupipőke szerepére?

Hihetetlenül hangzik, de az én történetem kissé úgy indult, mint egy tündérmesében. Színházi tapasztalat nélkül, amatőrként jelentkeztem a szereplőválogatásra, ahová úgy tudom, közel százötven jelentkezőből került a választás végül énrám. Sokat beszélgettünk erről később Iványi Árpád rendezővel, aki a kérdésemre azt felelte, nálam érezte azt a karaktert, akit a szerepre keresett. Hamupipőke jellemvonásai a mindennapi életem során is közel állnak hozzám, a lénye alapja a tisztaság, az őszinteség, a makulátlan egyszerűség, és úgy vélem - amint arra a mese is rávilágít -, ha ezeket az értékeket a mindennapi életünk során a legnehezebb helyzetekben is meg tudjuk őrizni, elnyerjük érte a jutalmunkat.

- Komolyabb színházi tapasztalat nélkül téged választottak ki. Hogyan készültél a szerepre?

- Mindenekelőtt kutatómunkával. Elolvastam Charles Perrault, francia meseíró eredeti történetét, utánanéztem, honnan merítette az ötletet, milyen volt az akkori kor, a társas etikett, a férfi-női viselkedésmód. A próbákat megelőzően a rendezővel többször átbeszéltük, mik az elképzelései, ezen felül filmeket is ajánlott, amelyekből ihletet meríthettem bizonyos tulajdonságok megformálásához. Ilyen volt például az Egy gésa emlékiratai című film, amely sokat segített a nesztelenség és a kecsesség, valamint az alá-fölé rendelt viszonyok színpadi megformálásában. A táncjelenet miatt rengeteg balett videót is megnéztem, próbáltam ellesni a helyes kéztartást, a táncosnők mozgását, amelyeket tudatosan igyekeztem beépíteni a karakter megformálása során. Mindezek után elkezdődtek a próbák, ahol a rendező mellett sokat segítettek a felkészülésben a színészkollégák, akik folyamatosan tanácsokkal, visszajelzésekkel láttak el.


Fotó: Noir


- Milyen volt a Noir Színházzal dolgozni?

- Őszintén mondhatom, hogy fantasztikus! Nagyon jó hatással volt rám Iványi Árpád rendező, aki mindig pontosan tudta, mit szeretne elérni, és azt világosan kifejezésre is tudta juttatni úgy, hogy közben végig nyitott maradt a saját ötleteinkre, javaslatainkra is. Nagyon motiváló személyiség, a próbák során a csapat és közte egyfajta kölcsönös tisztelet alakult ki, ami végigkísérte az együttműködésünket. Minden próba után úgy távoztam, hogy tudtam, mit kell a következő alkalomra meglépnem. Mivel professzionális színházi múlttal nem rendelkezem, a próbák kezdetén volt bennem némi félsz amiatt, hogy mennyire lesznek befogadóak a rutinosabb kollégák, de kezdettől fogva nagy empátiát tapasztaltam a részükről, rengeteg tanácsot, segítséget kaptam tőlük. Mindez folyamatosan motivált, hogy még jobban oda tudjam tenni magam, és így a premier után bátran kijelenthetem, sikerült megugranom azt a lécet, amit kitűztem magam elé.

- A színészeket nagyban segíti a megfelelő díszlet és jelmez. Mint első színpadi élményed, hogyan hatott rád a darab látványvilága?

- Nagyon inspiráló volt a díszlet, a jelmezek, az Iványi Árpád által megálmodott színpadi látvány. Rengeteg vizuális energia van a darabban, a díszlet meseszép, a Veréb Dia által tervezett jelmezek gyönyörűek, mindezek hihetetlenül sokat adtak hozzá a próbákhoz és az előadáshoz. A részletgazdag és látványos díszletek, a színes és csillogó jelmezek illetve kellékek, valamint a trükkök és a varázsütésre megváltozó helyszínek a gyerekekéhez nagyon közel álló mesevilágot teremtenek. A nézőközönség nagy része abban az életkorban van, amikor egy mesekönyvben is a színes képeket nézi meg először, ehhez van hozzászokva. Szerintem ezt a fajta vizuális élményt nem könnyű színpadon megvalósítani, és úgy érzem a Hamupipőkében ez kifejezetten jól sikerült, a fényekkel, megvilágítással együtt káprázatos vizuális élményt nyújt az előadás.


Fotó: Noir


- Szerinted a gyerekeket vagy a felnőtteket nehezebb lekötni a színházban? Mi a titka annak, hogy egy gyerekdarab a felnőttek figyelmét is magával ragadja?

- Bár más közeget vonz egy gyerekdarab és mást egy felnőtteknek szánt produkció, a közönség megérintése kapcsán nem lehet éles különbséget húzni a kettő között. Ha jó a produkció, a felnőttet ugyanúgy le lehet kötni egy gyerekdarabbal, hiszen valahol mindannyian megőrizzük magunkban a bennünk rejlő gyermeket. Ugyanakkor tény, hogy gyerekeket színházi produkcióval megfogni nagy kihívás, különösen manapság, hiszen a technikai fejlődésnek köszönhetően olyan világban szocializálódnak, ahol mindent azonnal elérhetnek, leállíthatnak, visszatekerhetnek - a színház ilyen szempontból korlátozottabb műfaj. Épp ezért szerintem egy gyerekelőadás esetén különösen fontos a darab ritmusa, egy percig sem lehet unalmas a néző számára, a történetnek pedig humorosnak és a gyerekek nyelvére könnyen lefordíthatónak kell lennie. Határozottan úgy érzem, hogy ezeket az akadályokat sikerült meglépnünk a Hamupipőkével, amit a közönség hatalmas ovációja is igazolt. A gyerekek az előadás alatt folyamatosan kommentálták az eseményeket, bekiabáltak, sikongattak, minden egyes pillanatban ott voltak, és egyáltalán nem unatkoztak. Szerintem innen mérhető egy előadás sikere.

- Te találkoztál-e már az igazi herceggel az életedben?

- Életünk során folyamatosan hercegekkel, illetve hercegnőkkel találkozunk. Azt, hogy melyikük lesz az igazi, majd az idő vagy a sors eldönteni. Ez is hihetetlennek hangozhat, de a jelenlegi párom nagyon sok vonásában a klasszikus hercegi értékeket testesíti meg: konzervatív és klasszikus megjelenésű, aki szabadidejében verseket és gyerekmeséket ír. Egyébként egy angol úriemberről van szó, Manchesterben él, és kézzel írt leveleket is rendszeresen küldünk egymásnak.


Fotó: Noir


- Mik a jövőbeni terveid? A színháznál maradsz, vagy az éneklést szeretnéd folytatni?

- Jelenleg a szerepre szeretnék koncentrálni és színészileg még tovább fejlődni az előadások során. Az életemet is a szerep előrehelyezésével szervezem, ennek ellenére továbbra is az éneklésé a főszerep: decemberben kórusturnéra indulok az Experidance és a Moltopera Társulat szervezésében. Hosszú távon is ezen a vonalon képzelem el a jövőmet, mivel operaénekesnőnek készülök. Bár korábban a jazz felé is kalandoztam, hozzám a klasszikus zene áll közelebb a maga finomságával és eleganciájával együtt.

- Milyen volt a darab eddigi fogadtatása? Hol és mikor láthatja még a közönség?

- Szeptember 21-én mindkét előadás teltházas volt, és hatalmas sikert aratott a gyerekközönség körében. Hihetetlen élmény volt látni, hogy előadás végén, mikor a jó elnyerte méltó jutalmát, a gyerekek székükből felpattanva eufóriában törtek ki. Ugyanazt láttam magam előtt kicsiben, mint ahogyan a saját korosztályom viselkedik egy fesztivál nagyszínpada előtt. A nagy sikerű bemutatót követően folyamatosan lesznek előadások, vidéki turnékra is utazunk a produkcióval. Legközelebb október 18-án és 19-én láthatják a nézők a Hamupipőkét. A fővárosi helyszín továbbra is a Duna Palota, amely az épület autentikus belső terénél és a színházterem barokkos pompájánál fogva a legideálisabb helyszín a darab számára. Mosolyogva jegyzem meg, hogy volt olyan gyerek, aki az épületbe belépve megkérdezte a szüleitől, tényleg ebben a kastélyban lakik-e a herceg.