Nagyon komoly politikai beszólás
|
2017. október 27. 07:35
2017. okt. 27. 07:35
Készüljenek fel, oda fogok vágni keményen. Mindenki megkapja a magáét!
Hisz ebben élünk, csapásokat adunk és csapásokat kapunk, Pelikán. Most én mondjuk pont nem vagyok így felajzva, mert az ősz gyönyörű. De mondom mindjárt, hogy mitől lehetnék mérges.
Itt ülök a konyhaasztalnál, és írom. Szemben a nagy ablakkal, előtte három fa, nyáron még zöld paraván volt az egész, most már az egyik lekopaszodva, feketén csiklandozza a párkányt az ágaival, a másik kettőn még a maradék zöld és a sok sárgába meg bordóba fordult levél ugrál.
Pont rálátok a cinkegolyóra is az ablak előtti korláton. Most nincsenek kosztosok, azok reggel nyolc - fél kilenc körül szoktak jönni csipegetni. Nagyon cukik, de most ne erre koncentráljak, mert akkor nem tudom elég keményen odatenni a politikai véleményt.
Kéne olvasgatnom valamelyik névtelenül káromkodó izét, bloggert, azzal meglenne a hangulat. Meg is nézem a... mi ez a könyvjelző? Ja, a ricottás-spenótos cannelloni recepje, az elég jó lett, legközelebb húsosat kéne, mhmh, de nem besamellel. Itt van ez az olasz jazz-válogatás, tegyük be, úgy majd könnyebb lesz alkotni.
Illetve hát beszólós cikket nem, mert most meg az ablakba tett bazsalikomon merengek, nézd, mekkora, féltenyérnyi levelek, átsüt rajtuk a csütörtök délutáni, őszi napfény. Mondjuk csak itt nagy szám ez, Bolognában ez a méret az alap. Azt a pillanatot imádom, amikor letéptem, feltekertem, késsel felvágtam, beleszórom a raguba - és felcsap az illata! Akkor egyszerűen nem tud baj lenni.
A fokhagymát megérezni ilyen még, amikor bedobom a serpenyőben körbefordult olajba. Váncsa Lakomájában az egyik kopipészt eljárás a beledobom a fokhagymát, kidobom a fokhagymát. Meg a lehéjazott, kinyomkodott paradicsom. Ott az összes Váncsa a polcon, itt balra, és pont az olasz a dedikált, elég büszke vagyok rá. Horváth Ilona meg az Eat Like a Man fogja közre. Ami ezekből nem főzök meg, az nincs is.
De most nem főzni meg ábrándozni kell, hanem cikket írni, Zoli, hahó, méghozzá dühösen, ugye.
Apropó, olaszok, meséltem már, hogy nekem mindig lófej van az ágyamban, nem csak akkor, amikor a Keresztapa ajánlatát visszautasítom? Van egy lovas plédem ugyanis, már vagy húsz éve, még Tompáról, a szülői házból hoztam el, ősszel a legjobb, amikor még nem fűtök folyamatosan, akkor bebújok alá, forró tea ipari mennyiségű gyömbérrel, meg citrom és méz, és olvasni valamit, ami nagyon nem politika. De most ugye azt kéne, jól odaverős politikai ügyet ideírni. Van ez a pejoratív hülyeség, hogy "megmondóember", szerintem elég ostoba kategória, meg hát nem a megmondás a lényeg, hanem ami előtte meg utána történik. Tanulunk-e a múltból, változtatunk-e a jövőn, meg ilyenek.
Például arra is gondolnom kell, hogy önök ezt a cikket péntek reggel olvassák, mintegy utolsó nekifutásként a heti politikai horrorvígjátéknak, még utoljára el kéne irányítanom azokat, akiket érdekel, és ahogy az ma elvárt, komolyan beszólva, dühösen, esetleg még az illetőről egy direkt nagyon előnytelen fotót keresve, hogy lám, már abból látszódjék, mennyire utáljuk, szemét bomlasztó! De nem maradt hely kiabálni, látják, ilyen mellékes hülyeségekkel eltelt az idő, mint étel, otthon, szeretet, most mondják meg, miközben van az az államtitkár azzal ő pofájával, hát nem attól lennék boldog, ha beszólnék neki?
Hát nem. Majd ha egyszer önök közül valaki akar valami komolyat tenni ezzel az országgal, akkor szerintem egy olyan listát csináljon, hogy mikor, mitől és kinek lehetne a lehető legjobb egy csütörtök délután. Biztos nem a folyamatos kiabálástól. Úgyhogy ma ez elmarad. Gyönyörű az ősz. Péntek van. Menjenek, csináljanak mindenféle dolgokat, amiktől boldogok lesznek, majd hétfőn folytatjuk a kinekazanyját.
Itt ülök a konyhaasztalnál, és írom. Szemben a nagy ablakkal, előtte három fa, nyáron még zöld paraván volt az egész, most már az egyik lekopaszodva, feketén csiklandozza a párkányt az ágaival, a másik kettőn még a maradék zöld és a sok sárgába meg bordóba fordult levél ugrál.
Pont rálátok a cinkegolyóra is az ablak előtti korláton. Most nincsenek kosztosok, azok reggel nyolc - fél kilenc körül szoktak jönni csipegetni. Nagyon cukik, de most ne erre koncentráljak, mert akkor nem tudom elég keményen odatenni a politikai véleményt.
Kéne olvasgatnom valamelyik névtelenül káromkodó izét, bloggert, azzal meglenne a hangulat. Meg is nézem a... mi ez a könyvjelző? Ja, a ricottás-spenótos cannelloni recepje, az elég jó lett, legközelebb húsosat kéne, mhmh, de nem besamellel. Itt van ez az olasz jazz-válogatás, tegyük be, úgy majd könnyebb lesz alkotni.
Illetve hát beszólós cikket nem, mert most meg az ablakba tett bazsalikomon merengek, nézd, mekkora, féltenyérnyi levelek, átsüt rajtuk a csütörtök délutáni, őszi napfény. Mondjuk csak itt nagy szám ez, Bolognában ez a méret az alap. Azt a pillanatot imádom, amikor letéptem, feltekertem, késsel felvágtam, beleszórom a raguba - és felcsap az illata! Akkor egyszerűen nem tud baj lenni.
A fokhagymát megérezni ilyen még, amikor bedobom a serpenyőben körbefordult olajba. Váncsa Lakomájában az egyik kopipészt eljárás a beledobom a fokhagymát, kidobom a fokhagymát. Meg a lehéjazott, kinyomkodott paradicsom. Ott az összes Váncsa a polcon, itt balra, és pont az olasz a dedikált, elég büszke vagyok rá. Horváth Ilona meg az Eat Like a Man fogja közre. Ami ezekből nem főzök meg, az nincs is.
De most nem főzni meg ábrándozni kell, hanem cikket írni, Zoli, hahó, méghozzá dühösen, ugye.
Apropó, olaszok, meséltem már, hogy nekem mindig lófej van az ágyamban, nem csak akkor, amikor a Keresztapa ajánlatát visszautasítom? Van egy lovas plédem ugyanis, már vagy húsz éve, még Tompáról, a szülői házból hoztam el, ősszel a legjobb, amikor még nem fűtök folyamatosan, akkor bebújok alá, forró tea ipari mennyiségű gyömbérrel, meg citrom és méz, és olvasni valamit, ami nagyon nem politika. De most ugye azt kéne, jól odaverős politikai ügyet ideírni. Van ez a pejoratív hülyeség, hogy "megmondóember", szerintem elég ostoba kategória, meg hát nem a megmondás a lényeg, hanem ami előtte meg utána történik. Tanulunk-e a múltból, változtatunk-e a jövőn, meg ilyenek.
Például arra is gondolnom kell, hogy önök ezt a cikket péntek reggel olvassák, mintegy utolsó nekifutásként a heti politikai horrorvígjátéknak, még utoljára el kéne irányítanom azokat, akiket érdekel, és ahogy az ma elvárt, komolyan beszólva, dühösen, esetleg még az illetőről egy direkt nagyon előnytelen fotót keresve, hogy lám, már abból látszódjék, mennyire utáljuk, szemét bomlasztó! De nem maradt hely kiabálni, látják, ilyen mellékes hülyeségekkel eltelt az idő, mint étel, otthon, szeretet, most mondják meg, miközben van az az államtitkár azzal ő pofájával, hát nem attól lennék boldog, ha beszólnék neki?
Hát nem. Majd ha egyszer önök közül valaki akar valami komolyat tenni ezzel az országgal, akkor szerintem egy olyan listát csináljon, hogy mikor, mitől és kinek lehetne a lehető legjobb egy csütörtök délután. Biztos nem a folyamatos kiabálástól. Úgyhogy ma ez elmarad. Gyönyörű az ősz. Péntek van. Menjenek, csináljanak mindenféle dolgokat, amiktől boldogok lesznek, majd hétfőn folytatjuk a kinekazanyját.
