Nem vagyok keresztény
|
2015. október 2. 07:37
2015. okt. 2. 07:37
Ahogy jó eséllyel te sem. Magyarország pedig nem keresztény ország.
Ezeket a sorokat a bolognai Salaborsa első emeletén írom. A közös asztalok egyikénél ülök, balra tőlem egy indiai lány, a füzetébe pillantva úgy látom, kémiát tanul épp, jobbra egy hajléktalannak tűnő bácsi, aki egy hordozható DVD-lejátszón a helyben kikölcsönzött kosztümös-történelmi filmet nézi fülhallgatóval. Szemben egy francia fiú, aki épp most kapott egy palack vizet a földszinti kávézóból visszatérő olasz barátjától, az pedig cserében tőle egy puszit. Fel sem merült, hogy "biztonságos", méteres távolságból kivitelezett, támadhatatlanul heteroszexuális kézfogással köszönje meg. Itt nem kell. Mellettük egy fekete fiú, pulóverén Au Revoir Tokyo felirat, a jegyzete címe Civil Engineering.
Én meg? Magyar vagyok egy olasz egyetemi városban, akinek az apai nagyszülei (Crnkovics, Gyukics) még nem a magyart tanulták anyanyelvként, de aki ma ennek a nyelvnek a szerelmese és abból él, hogy ezen a nyelven ír és beszél.
Mi itt, ennél az asztalnál, és még százak a háromszintes épületben, ezrek kint az utcákon, pasticceriákban, piacokon, tízezrek a munkahelyeken, mi javarészt kilógunk abból az egyenruhából, amit a Fidesz többségi és egyedül helyes viseletként akar jó ideje és egyre inkább kötelezővé tenni. Amikor a miniszterelnök Európában (és milyen szomorú, hogy Európát lassan mind egyfajta "másik helyként" azonosítjuk már, nem közös otthonként) azzal érvel, hogy Magyarország keresztény ország, akkor tudatosan hamisít egy meghaladott történelmi tényt aktuális nemzetkarakterré, illetve, és ez még ijesztőbb, hivatalos államdefinícióvá. Pedig Magyarország nem keresztény ország, Magyarország egy szekuláris állam, amelynek nincs, megint mondom, nincs közös-, pláne államvallása.
Vagy azok, akik most kicsit zavarodottan próbálják a hozzászólásokban összeegyeztetni a megszokott zsidózást az új keletű arabozással és iszlámozással. Kivéve persze, ha a focimeccsen látott "Mindenkit gyűlölünk" molinó szellemében járnak el, amihez csak halkan teszem hozzá a kérdést, miszerint a keresztényi felebaráti szeretet, az hol marad? Vagy hogyan kell értelmezni azt a szittya-keresztény (megint micsoda ellentmondás, Koppány mind a tíz ujját megnyalná, ha nem két külön várfokon száradnának) nekidurvulást, amivel hovatovább Ferenc pápát is kitagadjuk a katolikus egyházból, mert Szegeden például mégiscsak jobban tudják ezeket a krisztusi dolgokat, mint a Vatikánban?
Jó, mondjuk ilyen alapon azt is megkérdezhetném, hogy a Tízparancsolatból miért mindig a bulváros-leskelődős, szexbe belepofázós "ne paráználkodj" parancs kifejtését preferálják a fideszesek (mínusz Deutsch Tamás), és soha nem a "ne lopj" akad be nekik... Meg azt is, hogy aki helyeslően bólogatnak, miszerint igen-igen, ez egy keresztény ország, mi keresztények vagyunk, mégis mikor jártak utoljára templomban? Milyen arányban tartják magukra nézve kötelezőnek a Biblia előírásait, és milyen alapon kezdtek el abból válogatni, hogy ezt igen, azt meg nem? Ha már a paráználkodós vonalat említettem, lehetne-e, hogy csak az veri a mellét kommentben, hogy ő mekkora keresztény, aki azzal kezdi a hozzászólását, hogy "életem első szexuális tapasztalatát a nászéjszakámon szereztem"?
Itt, szemben, az olasz és francia fiú párosa semmivel sem "bűnösebb", mint egy átlagos magyar. És mondom az igazán lelombozó hírt: ők itt körülöttem, ők fognak győzni. Európa egyik legnagyobb múltú egyetemén tanulnak, több nyelven beszélnek, a diplomaszerzés után két kézzel fognak kapkodni utánuk a legnagyobb nemzetközi cégek, a szakembereket kereső kormányok.
Nem vagyok keresztény, ahogy más vallásom sincsen. Olaszországban járva könnyen belátható, miért nem baj ez így 2015-ben: minden utcasarkon gyönyörű templomokat találni, amelyek például a 15. században még kiválóan összegezték az emberiség technikai, tudományos, művészeti stb. csúcsteljesítményét. Amit akkor tudtunk a világról és magunkról, azt mind beleépítettük ezekbe a csodákba, illetve monopóliumként birtokolta és működtette a többek között a közigazgatást, oktatást, kultúrát is saját berkein belül tartó keresztény egyház. Ma ugyanez a tudáselőny amerikai, ázsiai mammutcégeknél, garázsból meg kis kávézók emeleti kanapéin nyomogatott laptopokból születő start-upoknál sűrűsödik. A templomaink pedig leginkább szép, büszkeségre okot adó múzeumok. Megint csak: az vitázzon ezzel, akinek minimum heti élménye, saját legfontosabb közössége a miséző tömeg a közeli templomban, nem pedig csak melldöngető ellen-kereszténység, kirakat-vallásosság, ami kizárólag akkor releváns, amikor mások alacsonyabb rendűségét akarja bizonygatni.
Nem vagyok keresztény, Magyarország nem keresztény ország, ahogy orbáni értelemben Európa sem az.
Szekuláris közösség, amelyik folyamatosan és roppant okosan oldja fel a korábbi évszázadokban kialakult, keresztény vallási alapokon megfogalmazott korlátait és tilalmait. Tisztelet illet meg mindenkit, akit buzgó és őszinte vallásgyakorlóként él (tehát például a kereszténység egyik legfontosabb parancsát követve a pályaudvarokon keni a kenyeret és osztja a takarókat a rászorulóknak). De jónak lenni, embernek lenni, az szerencsére nem keresztény-monopólium. Nagy bajban is lennénk, ha arra kéne várni, amíg Orbán és a többi szájkeresztény végre nem ugorja át a Bibliában az erről szóló részeket. De szerencsére ezt még rendes emberek valamennyire megoldják nélküle, épp csak elkerülve a humán katasztrófát. Abba most ne gondoljunk bele, mennyivel jobb, élhetőbb (és helóka: keresztényibb) hely lenne Magyarország, ha a Fidesz és a fideszesek is azt keresnék, hogyan és kiken lehetne segíteni, nem pedig azt, hogy melyik gyenge, szerencsétlen, kiszolgáltatott rétegbe lehet még belerúgni.
De addig is, tennék egy gyenge kis jogfenntartó nyilatkozatot. Amikor legközelebb elhangzik a "Magyarország keresztény ország" meg a "mi, magyarok, keresztények vagyunk", akkor tessenek hozzágondolni legalább, hogy kivéve Ceglédi Zoltán. Nem vagyok rá büszke, nem is szégyenkezek miatta, csak szeretném közölni, hogy nem rólam és nem az én nevemben beszél - megkérdőjelezhetetlenül magyar vagyok, de nem, nem vagyok keresztény.
Én meg? Magyar vagyok egy olasz egyetemi városban, akinek az apai nagyszülei (Crnkovics, Gyukics) még nem a magyart tanulták anyanyelvként, de aki ma ennek a nyelvnek a szerelmese és abból él, hogy ezen a nyelven ír és beszél.
Mi itt, ennél az asztalnál, és még százak a háromszintes épületben, ezrek kint az utcákon, pasticceriákban, piacokon, tízezrek a munkahelyeken, mi javarészt kilógunk abból az egyenruhából, amit a Fidesz többségi és egyedül helyes viseletként akar jó ideje és egyre inkább kötelezővé tenni. Amikor a miniszterelnök Európában (és milyen szomorú, hogy Európát lassan mind egyfajta "másik helyként" azonosítjuk már, nem közös otthonként) azzal érvel, hogy Magyarország keresztény ország, akkor tudatosan hamisít egy meghaladott történelmi tényt aktuális nemzetkarakterré, illetve, és ez még ijesztőbb, hivatalos államdefinícióvá. Pedig Magyarország nem keresztény ország, Magyarország egy szekuláris állam, amelynek nincs, megint mondom, nincs közös-, pláne államvallása.
Vagy azok, akik most kicsit zavarodottan próbálják a hozzászólásokban összeegyeztetni a megszokott zsidózást az új keletű arabozással és iszlámozással. Kivéve persze, ha a focimeccsen látott "Mindenkit gyűlölünk" molinó szellemében járnak el, amihez csak halkan teszem hozzá a kérdést, miszerint a keresztényi felebaráti szeretet, az hol marad? Vagy hogyan kell értelmezni azt a szittya-keresztény (megint micsoda ellentmondás, Koppány mind a tíz ujját megnyalná, ha nem két külön várfokon száradnának) nekidurvulást, amivel hovatovább Ferenc pápát is kitagadjuk a katolikus egyházból, mert Szegeden például mégiscsak jobban tudják ezeket a krisztusi dolgokat, mint a Vatikánban?
Jó, mondjuk ilyen alapon azt is megkérdezhetném, hogy a Tízparancsolatból miért mindig a bulváros-leskelődős, szexbe belepofázós "ne paráználkodj" parancs kifejtését preferálják a fideszesek (mínusz Deutsch Tamás), és soha nem a "ne lopj" akad be nekik... Meg azt is, hogy aki helyeslően bólogatnak, miszerint igen-igen, ez egy keresztény ország, mi keresztények vagyunk, mégis mikor jártak utoljára templomban? Milyen arányban tartják magukra nézve kötelezőnek a Biblia előírásait, és milyen alapon kezdtek el abból válogatni, hogy ezt igen, azt meg nem? Ha már a paráználkodós vonalat említettem, lehetne-e, hogy csak az veri a mellét kommentben, hogy ő mekkora keresztény, aki azzal kezdi a hozzászólását, hogy "életem első szexuális tapasztalatát a nászéjszakámon szereztem"?
Itt, szemben, az olasz és francia fiú párosa semmivel sem "bűnösebb", mint egy átlagos magyar. És mondom az igazán lelombozó hírt: ők itt körülöttem, ők fognak győzni. Európa egyik legnagyobb múltú egyetemén tanulnak, több nyelven beszélnek, a diplomaszerzés után két kézzel fognak kapkodni utánuk a legnagyobb nemzetközi cégek, a szakembereket kereső kormányok.
Nem vagyok keresztény, ahogy más vallásom sincsen. Olaszországban járva könnyen belátható, miért nem baj ez így 2015-ben: minden utcasarkon gyönyörű templomokat találni, amelyek például a 15. században még kiválóan összegezték az emberiség technikai, tudományos, művészeti stb. csúcsteljesítményét. Amit akkor tudtunk a világról és magunkról, azt mind beleépítettük ezekbe a csodákba, illetve monopóliumként birtokolta és működtette a többek között a közigazgatást, oktatást, kultúrát is saját berkein belül tartó keresztény egyház. Ma ugyanez a tudáselőny amerikai, ázsiai mammutcégeknél, garázsból meg kis kávézók emeleti kanapéin nyomogatott laptopokból születő start-upoknál sűrűsödik. A templomaink pedig leginkább szép, büszkeségre okot adó múzeumok. Megint csak: az vitázzon ezzel, akinek minimum heti élménye, saját legfontosabb közössége a miséző tömeg a közeli templomban, nem pedig csak melldöngető ellen-kereszténység, kirakat-vallásosság, ami kizárólag akkor releváns, amikor mások alacsonyabb rendűségét akarja bizonygatni.
Nem vagyok keresztény, Magyarország nem keresztény ország, ahogy orbáni értelemben Európa sem az.
Szekuláris közösség, amelyik folyamatosan és roppant okosan oldja fel a korábbi évszázadokban kialakult, keresztény vallási alapokon megfogalmazott korlátait és tilalmait. Tisztelet illet meg mindenkit, akit buzgó és őszinte vallásgyakorlóként él (tehát például a kereszténység egyik legfontosabb parancsát követve a pályaudvarokon keni a kenyeret és osztja a takarókat a rászorulóknak). De jónak lenni, embernek lenni, az szerencsére nem keresztény-monopólium. Nagy bajban is lennénk, ha arra kéne várni, amíg Orbán és a többi szájkeresztény végre nem ugorja át a Bibliában az erről szóló részeket. De szerencsére ezt még rendes emberek valamennyire megoldják nélküle, épp csak elkerülve a humán katasztrófát. Abba most ne gondoljunk bele, mennyivel jobb, élhetőbb (és helóka: keresztényibb) hely lenne Magyarország, ha a Fidesz és a fideszesek is azt keresnék, hogyan és kiken lehetne segíteni, nem pedig azt, hogy melyik gyenge, szerencsétlen, kiszolgáltatott rétegbe lehet még belerúgni.
De addig is, tennék egy gyenge kis jogfenntartó nyilatkozatot. Amikor legközelebb elhangzik a "Magyarország keresztény ország" meg a "mi, magyarok, keresztények vagyunk", akkor tessenek hozzágondolni legalább, hogy kivéve Ceglédi Zoltán. Nem vagyok rá büszke, nem is szégyenkezek miatta, csak szeretném közölni, hogy nem rólam és nem az én nevemben beszél - megkérdőjelezhetetlenül magyar vagyok, de nem, nem vagyok keresztény.
