Újfajta szívbillentyűműtétet végeztek Szegeden

HírKlikk 2022. április 2. 19:50 2022. ápr. 2. 19:50

Új, a mellkas nagy kockázattal járó megnyitását kiváltó szívbillentyűműtétet végeztek el két alkalommal az elmúlt hetekben a Szegedi Tudományegyetem Invazív Kardiológiai Részlegén – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.

A közlemény szerint a kéthegyű szívbillentyű – mitralis billentyű – elégtelensége, a vitorlák nem megfelelő záródása jelentősen megterheli a tüdő keringését és hozzájárul a tüdővizenyő felszaporodásához, amely fulladással járó, súlyos kórképhez vezethet. Az ebben az esetben szükséges eljárást, egészen a legutóbbi időkig, csak óriási megterheléssel és kockázattal járó, nyitott szívműtéttel lehetett megvalósítani.

Az egyetem orvosai egy speciális eszköz segítségével, a mellkas megnyitása nélkül, katéteres úton szüntették meg a rendellenességet. Az SZTE technológiai fejlesztéseinek köszönhetően, a combhajlati visszér felől a szív bal pitvarába juttatott eszközzel, folyamatos szívultrahangos ellenőrzés mellett, a mitralis billentyű két, rosszul záródó vitorláját összefogták, így csökkentve, illetve megszüntetve a kamrából a pitvar felé kórosan visszaáramló vér mennyiségét – idézte a közlemény Ruzsa Zoltán részlegvezető főorvost, aki Jambrik Zoltánnal közösen, idén tavasszal már a második ilyen műtétet hajtotta végre. A szegedi orvosi csapatot Gellér László, a Semmelweis Egyetem  professzora segítette tapasztalatával az intervenció során.

A beavatkozás után a mitralis billentyű súlyos fokú elégtelensége megszűnik, így a beteg ezt követően jobban terhelhető lesz, a jelentős fulladást előidéző tüdővizenyő fenyegetése nagymértékben csökken. Hasonló beavatkozást korábban Magyarországon mindössze három helyen – a Semmelweis Egyetemen, a Gottsegen György Országos Kardiológiai és Vaszkuláris Központban és a Debreceni Egyetemen - végeztek.

A technológia fejlődésével egyre több olyan szívbetegség katéteres módszerrel történő gyógyítására nyílik mód, amely miatt korábban nyitott szívműtétet kellett végezni. Az aortabillentyű szűkületének katéteres kezelése már a mindennapi rutin része az SZTE-en, míg a kéthegyű billentyűn végzett ilyen beavatkozások száma a közelmúltban kezdett növekedni világszinten. A katéteres technikák alkalmazása azonban nem minden betegnél és szívbetegség esetén lehetséges, annak kiválasztása jelentős tapasztalatot igénylő, orvosi feladat – magyarázta Varga Albert, az SZTE Belgyógyászati Klinika Kardiológiai Centrumának vezetője.

Forrás: MTI/Hírklikk