A Depeche Mode-ot legendává avatták

HírKlikk 2020. november 11. 18:47 2020. nov. 11. 18:47

A Depeche Mode bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be – ennek az ünnepségén az Oscar-díjas színésznő mondta el, miért imádja őket annyira.

A Depeche Mode már 2006 óta várt arra, hogy helyet kapjon a Hall of Fame-en, azóta három, korábban megjelent albumuk (az 1986-os Black Celebration, az 1987-ben megjelent Music for the Masses és az 1990-es Violator) eladási adatai miatt nevezték őket arra, hogy helyet kapjanak a rocklegendákat felsorakoztató helyen.

Azért Charlize Theron mondott beszédet, mert hatalmas rajongója a bandának, egyik alkalommal annyira a koncertjük hatása alá került, hogy sírva ment haza róla. Theron beszédét a Variety szemlézte

„A kamaszkorom háttérzenéje volt a Depeche Mode" – kezdte rajongói beszédét. Az együttes három dala közül az egyik Theronban az első randiját, a másik az első szakítását juttatja eszébe, a harmadik pedig azt az alkalmat, amikor először hagyta mögött dél-afrikai szülővárosát. 

„A zenéjük a legkülönbözőbb típusú embereket hozza össze, és megmutatja nekik, hogy teljesen rendben van, ha nem olyanok, mint az átlag." Theron arról is beszélt, hogy amikor 2017-es Atomszőke című filmjéhez kellett dalokat választani, a Depeche Mode jutott elsőként az eszébe. „Ez egy hihetetlenül megérdemelt kitüntetés. Köszönöm, fiúk, hogy az életem betétdalai vagytok."