Bárki kérhet verset az Örkény Színház színészeitől

HírKlikk 2020. december 1. 17:15 2020. dec. 1. 17:15

A színház feléleszti és átdolgozza a Vers Csak Neked nevű akcióját.

A hvg.hu számol be arról, hogy az Örkény Színház nézőtere egy ideje ismét zárva van, de mivel jönnek az ünnepek, szeretnének mégis személyesen adni valamit a nézőiknek: felújítják tavaszi, Vers Csak Neked nevű akciójukat.

A színház azt kéri, hogy gondoljunk azokra, akik egyedül vannak, a járvány miatt nem hagyhatják el otthonukat és igazán örülnének annak, ha a társulat egy tagja felhívná őket egy személyes verssel.

színház honlapján bárki jelentkezhet. Annyit kell csupán tennie annak, aki jelentkezni akar, hogy kiválasztja a költőt, akitől verset szeretne hallani, majd megadja telefonszámát és az időpontot, hogy mikor elérhető. Ezután a társulat egyik tagja felhívja a megadott időpontban és elmondja a választott költő egyik versét.

Az Örkény Színház a beérkezés sorrendjében teljesíti a kéréseket,

Az akció december 6-tól január 6-ig tart, addig a társulat tagjai mintegy ezer magányos, vagy csak élő szóra vágyó embert érnek majd el. A megjelölt költő életművéből a társulat tagjai választanak verset. Az online jelentkezés kezdete: december 3. 18:00 óra.

Forrás: hvg.hu