Élhetővé lehet tenni a Marsot a NASA tudósa szerint

HírKlikk 2022. január 20. 19:45 2022. jan. 20. 19:45

Jim Green, a NASA tudósa szerint a Mars terraformálható, azaz az életre alkalmas állapotúra alakítható. Ehhez azonban óriási erőforrásra és pajzsokra is szükség lenne.

A kutatókat régóta izgatja, hogyan lehetne a Mars kietlen felszínét úgy átalakítani, hogy ezáltal élni lehessen a bolygón. Hasonló vizsgálatokat végzett korábban a NASA vezető tudósa, a bolygótudományi igazgató, Jim Green is. Szerinte a feladat egyáltalán nem lehetetlen, de nagyon fontos, hogy mindent egy jól eltervezett forgatókönyv alapján valósítsunk meg.

A The New York Timesnak adott és a hvg.hu által szemlézett interjúban a tudós azt mondta, hogy a terraformálás folyamatának egyik fő feltétele, hogy a bolygó rendelkezzen mágneses mezővel. Ez a Mars esetében nincs így. A tudós ugyanakkor megemlítette, hogy két éve dolgozik egy kutatási anyagon, amely ezt a problémát igyekezne orvosolni. Fontos lenne, hogy a napsugarakat valahogyan, például egy pajzzsal blokkolják, ami végeredményben a nyomásnak és a hőmérsékletnek is jót tenne. 

Green a mágneses pajzsokat a Nap és a Mars között helyezné el, amelyekkel szerinte kivédhető lenne előbbi hevítő hatása. A napsugarak blokkolásával a tudós szerint a légkör elkezdhetne regenerálódni, míg a csapdába esett víz, az élethez nélkülözhetetlen elem, lehet, hogy képes lenne feljutni a felszínre. Ilyen módszerekkel a marsi éghajlat néhány éven belül stabilizálódhatna. Szerinte egyébként a pajzsos módszer a Vénusz esetében is alkalmazható lehet.