Filmkészítés a politikai harcok árnyékában

HírKlikk 2021. május 15. 18:30 2021. máj. 15. 18:30

A jelenleg folyó „kultúrharcnak” az is egyik jellemzője, hogy a politika erőteljesen irányítani akarja a teljes szellemi életet. Erről tanúskodik az az interjú is, amelyet Herendi Gábor filmrendező adott Veiszer Alindának.

„Szemmel láthatóan akik odadörgölőznek a politikai rendszerhez, azok kapnak (támogatást), akik kevésbé, csöndben vannak, vagy nagyhangúan ellenállóak, azok nem kapnak.” Többek között így jellemezte a filmes szakma jelenlegi helyzetét Herendi Gábor. A filmrendező ehhez még azt is hozzátette, hogy Andy Vajna ugyan nem akart pénzt adni a filmjeire, de gyakran leszavazták. Akkor még demokrácia volt – mondta.

Herendi Gábornak az utóbbi két évben hat filmjét kaszálta el a filmintézet. A rendező politikai okokat sejt a háttérben. Az interjúban beszélt arról is, hogy volt olyan filmötlete, amelynek a forgatókönyve fejlesztéséhez még kapott támogatást, de a megvalósítására már nem. Akadt persze olyan is, amely már az első körben elbukott A rendező aztán megelégelte, ami zajlik, utánament, mi állhat annak a hátterében, hogy a filmötleteit rendre elkaszálják. Sorra felhívta a döntőbizottság tagjait, majd valaki, akit nem nevezett meg, ordítva közölte vele, hogy kérjen támogatást a freeSZFE-től. Azt viszont a riporter kérdésére sem árulta el, hogy ki volt az. Mégpedig azért nem, mert „azt gondolom, van annyira értelmes, hogy átgondolja ennek a mondatának a súlyát. És várom a bocsánatkérését" – tette hozzá. Annyi azért kiderült, hogy „komoly pozícióban" lévő emberről van szó.

A beszélgetés egy része arról szól, hogy Herendi sosem politizált a nyilvánosságban, egyszerűen a helyzet „belekergette". Azt viszont, hogy nem emelte fel a szavát, úgy tűnik, most már sajnálja. „Magamnak is szemrehányást teszek, mert én régóta rosszul érzem magam ebben a rendszerben, de sokáig behúztam fülem-farkam. Szívesen posztoltam volna vagy megosztottam volna egy Facebook-bejegyzést, de aztán visszahúztam a kezem, hogy á, nem, én szeretnék filmet csinálni, és jobb, hogy ha nem néznek utánam. Ezt tökre szégyellem" – idézte a Telex a rendezőt.