Kukacra, magyar?
Ez ám a hír – legalábbis mifelénk… Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) a világon elsőként megállapította: a lisztkukacból – a lisztbogár lárvájából – készített élelmiszerek alkalmasak emberi fogyasztásra. Ez pedig zöld jelzést ad majd a lisztkukac élelmiszeripari felhasználásának. Kukacoskodjunk?
Az Agroinform.hu honlapon olvasható az MTI beszámolója. Eszerint
„a lisztkukacból származó készítmények meghatározott tenyésztési és elkészítési feltelek mellett biztonságosak, egészségesek és magas fehérjetartalmúak…A rovarlárvák széleskörű élelmiszeripari alkalmazása környezeti és gazdasági előnyökkel jár, ha a hagyományos állati fehérjeforrásokat olyanok helyettesítik, amelyek kevesebb takarmányt igényelnek, kevesebb hulladékot termelnek és kevesebb üvegházhatásúgáz-kibocsátást eredményeznek”.
Ami azt illeti, már eddig is ehettünk, biológiailag kissé átalakult formában – halhúsként – némi lisztkukacot. Amivel (ha megvettük az állateledel- és horgászboltban, vagy ha magunk tenyésztettük), mint halcsalival, beetethettük, meg is akaszthattuk a keszeget, a pontyot. És táplálhattuk vele házi kedvenceinket is: a kaméleont, madárpókot, teknőst, kisebb rágcsálókat – aranyhörcsögnek, patkánynak, egérnek is csemege a lisztkukac – s adhattuk a sünnek vagy telente táplálékot keresgélő madaraknak is fehérjepótlás gyanánt.
Bár első ránézésre nem épp guszta eleség az élő, mozgó rovarlárva, azért egyáltalán nem eretnek gondolat az elfogyasztása. Egyes természeti népeknél hagyománya is van ennek. Például a Dél-Amerika vadonjában a bevett, kedvelt emberi táplálékok közé tartoznak a fák kérge alól kipiszkált bogárlárvák, kukacok.
Így festenek, mielőtt a perui Iquitosban a serpenyőbe kerülnének:
És így néz ki a kész zöldséges sültkukac-étek, már a tányéron:
Aki kóstolta – mint e fotók elkészítője – az határozottan állítja: nem is rossz, leginkább a mogyoróéra hajaz az íze. Akad olyan világhíresség is, mint Nicole Kidman, aki láthatóan nem idegenkedik a lisztkukac nassolásától. Persze a magyaros gasztronómia konzervatív hagyományaival azért eléggé nehéz lesz összeboronálni ezt a konyhai „alapanyagot”. Európának e táján néhány extrém adrenalinfüggő esetét leszámítva eleddig se egészben, se porítva nem igazán találtatott vonzónak a lárva. Karinthy Frigyes a Struggle for life (Küzdelem az életért) című versében undort emlegetve vélekedett: „Inkább egyenek meg a férgek/ Minthogy a férget megegyem”.
Sejthető: amíg nem lesz kötelező itt a lisztkukac-evés, marad választási lehetősége a vállalkozóbb szelleműeknek és a maradibb gyomrúaknak is. Van még időnk bőven, hisz’ se az Európai Bizottság, se az EU tagállamai nem adtak még engedélyt a lisztkukac uniós szintű élelmiszeripari felhasználására. Hanem azután a finnyásabbaknak ajánlatos lesz figyelniük. Valószínűleg meg kell majd tanulniuk a sokféle élemiszerkészítményen feltűnő újabb E-számot – a lisztkukacét. Amit ugye bármihez hozzákeverhetnek majd – adalékként.
Az avantgárd ínyencek viszont nyilván a kíváncsiságtól vezérelve keresik majd az új lisztkukac-kolbászt, -szalámit, -felvágottat, -sajtot, -virslit, -pástétomot és a Tenebrio molitor lárvahamburgert… A többi – ha a vendéglátók is belevágnak a pondróbizniszbe – a zseniális séfeken múlik. Akárki meglássa: lesz még gorumet-divat is a lisztkukac! És akkor már nem csirkecomb- vagy tarja-, pláne nem liszt-áron..
