Meghalt Kántor Péter, József Attila díjas költő

HírKlikk 2021. július 21. 21:45 2021. júl. 21. 21:45

A Digitális Irodalmi Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja 71 éves volt.

A Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumban érettségizett 1968-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát angol-orosz szakon, később magyar nyelv és irodalomból. Különböző gimnáziumokban tanított kisegítő tanárként, külső lektorálásokat végzett az Európa Könyvkiadó számára. Az 1980-as években irodalmi szerkesztőként dolgozott a Kortárs folyóiratnál, az 1990-es években (2000-ig) az Élet és Irodalom versrovatát gondozta, azóta szabadfoglalkozású volt. Az 1970-es évek óta publikált verseket – írja a Wikipédia.

1990-91-ben Fulbright ösztöndíjas volt New Yorkban. Részt vett több nagy nemzetközi költészeti fesztiválon, versei több nyelven megjelentek különböző folyóiratokban, antológiákban. Igazi elismertségét a rendszerváltás utáni időszak hozta meg (a „Fönt lomb, lent avar" című kötete után). 2012-ben jelent meg legnagyobb visszhangot kiváltott verseskötete „Köztünk maradjon” címmel. 2016-ban látott napvilágot első prózai kötete „Egy kötéltáncos feljegyzéseiből” címmel. Az Élet és Irodalomban közölt tárcákon alapuló kötet a költészet és az elbeszélő próza közös metszetét tárja föl, élvezetes és izgalmas történetírói hangon.