Nagy Feró: egy jó van a Kossuth-díjban, adnak hozzá egy zsák pénzt
„Lelkileg egyáltalán nem érdekel a Kossuth-díj. Egy jó van benne: adnak hozzá egy zsák pénzt. Azt mindig érdemes átvenni. Szellemi értelemben viszont sokat vesztett az értékéből az elmúlt évtizedben” – nyilatkozta a kitüntetésről a friss Kossuth-díjas Nagy Feró. Igaz, nem ma mondta ezt, hanem öt éve.
Ma már bizonnyal másként beszél, hiszen a nemzeti ünnep alkalmából ő is az idei Kossuth-díjasok között van. A rockénekesnek, színésznek és dalszövegírónak nevezett Nagy Feróról az MTI megemlékezését idézi a Magyar Hang, megemlékezve arról is, hogy 2016-ban már kitüntették az Orbán-kormány idején, megkapta a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést, 2019-ben pedig életművéért Petőfi Zenei Díjat kapott.
Arról persze a hivatalos méltatás nem szól, amit a Magyar Hang felidézett. Nevezetesen, hogy 2016-ban – még tulajdonosváltás előtt – a Mandiner megkérdezte arról, mit szólna egy Kossuth-díjhoz. A rockzenész azt mondta, „Nem hiszem, hogy a közelében lennék. A házam nem szomszédos egyetlen kormánytagéval sem, úgyhogy senki nem hajolt át a kerítésen azzal: ’te, Feró, felterjesztelek, megkapod’. De teljesen őszintén: lelkileg egyáltalán nem érdekel a Kossuth-díj. Egy jó van benne: adnak hozzá egy zsák pénzt. Azt mindig érdemes átvenni. Szellemi értelemben viszont sokat vesztett az értékéből az elmúlt évtizedben.”