Szerdán lesz a Bors néni 500. előadása, természetesen Molnár Piroska főszereplésével

HírKlikk 2021. október 24. 20:15 2021. okt. 24. 20:15

Molnár Piroskával ünnepli 500. előadását a Bors néni a Kolibri Színházban. A darab jubileumi előadása október 27-én lesz. A darabon már a sokadik nemzedék nő fel, s az anyukák és nagyszülők sokszor együtt éneklik a dalokat a színészekkel.

A költészet, a mese, a humor és a közönséggel való interaktív játék egyformán hangsúlyos a darabban” – idézi Novák János rendezőt, a Kolibri Színház igazgatóját a Színház.hu portál cikke. „A Bors néni végigkísérte a színház növekedésének történetét, és mára szinte összeforrt a Kolibri nevével” – tette hozzá, sikerének titkát pedig a többi között abban látja, hogy a gyereknézők aktív részvételére épülő, beavató előadásban a színészek, a zenészek és a nézők egyaránt valódi szereplőkké válnak egy mesebeli, csodákkal teli ünnepségen. A másik ok kétségtelenül az, hogy a címszerepet Molnár Piroska játssza – immár közel huszonhét éve, töretlen kedvvel.

Rajtam nem múlik. És sajnálnám, ha valamilyen okból meg kellene válnom a szereptől” – vallja a Kossuth-díjas színésznő, aki különleges élményként és egyben komoly kihívásként éli meg, hogy ilyen hosszú ideje szerepel gyerekeknek szóló előadásban. Mint mondja, gyerekeknek játszani komoly felelősség, ők kritikusabbak a hiteltelen játékkal szemben, azonnal „véget ér a varázslat”, ha felfedezik a szerep mögött a színészt

A cikk emlékeztet arra, hogy Nemes Nagy Ágnes kötete 1978-ban jelent meg. Színházi változatát először az Egyetemi Színpadon, 1980-ban mutatták be, Novák János rendezésében, Dajka Margit főszereplésével. Az előadásból tévéfelvétel, rádiójáték és a dalokból hanglemez is készült. Új bemutatóra először 1994. novemberében, Nyíregyházán került sor, ezt követte hamarosan, még abban az évben karácsony előtt a Kolibriben az a Novák János-féle produkció, amelyet azóta is játszik a színház, Molnár Piroskával a címszerepben.