Tizenhat tematikában bocsát ki emlékérméket a Magyar Nemzeti Bank

HírKlikk 2022. január 17. 13:19 2022. jan. 17. 13:19

Idén tizenhat tematikában, huszonnyolc emlékérmet bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank; a tematikailag és technikailag is sokrétű emlékérme-programban hat korábban megkezdett sorozat folytatása és három új sorozat indítása szerepel – tudatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-vel.

A jegybank immár több mint fél százados hagyományai szellemében tervez emlékérméket kibocsátani 2022-ben. Ezek közül három arany, kilenc ezüst és hat önálló színesfém emlékpénz, de az emlékérmék értékközvetítő szerepének minél szélesebb körű érvényesülése érdekében kibocsátják a nemesfém emlékérmék színesfém változatait is – olvasható a közleményben.

Mint írják, a 2022. évi emlékérme-kibocsátási programba olyan egyedi megoldások kerültek, mint a II. András Aranybullájának 800. évfordulójára tervezett mini arany és az eredeti okirat függőpecsétjének méretében készülő színesfém emlékérmék, amelyek külön-külön önálló érmék, de a kibocsátói szándék szerint egymásra is illeszthetőek.

A közlemény kiemeli, hogy újdonság lesz a 42 milliméteres átmérő, amely a magyar megyéket és megyeszékhelyeket bemutató sorozat tagjait teszi majd különlegesebbé. Ezt a gyűjtői igények alapján indítja a jegybank.

A méret mellett, az emlékérmék alakja tekintetében is változatosság jellemzi az idei kibocsátási programot, hiszen a standard kör alakú érmék mellett ovális (Nobel-díjasokat bemutató sorozat elemei), valamint négyszögletes alakú emlékérmék (az mRNS alapú vakcinák alapjául szolgáló magyar találmány és a Richter Gedeon) is gazdagítják a programot. Emellett igazi kuriózumként, hatszögletű színesfém sorozatot is indít az MNB a nemzeti Hauszmann program eredményeinek bemutatására. Tagjai mozaikszerűen összeilleszthetőek lesznek.

A tájékoztatás szerint a kibocsátási program tematikái között jelentős történelmi, tudományos és művészeti évfordulók szerepelnek, valamint olyan népszerű sorozatok folytatódnak, mint a középkori magyar aranyforintok, a nemzeti emlékhelyeket, a magyar pásztor- és vadászkutyákat, valamint a magyar népmesék rajzfilmsorozatot bemutató érmesorozatok.

A magyar származású Nobel-díjas tudósokat bemutató sorozat analógiájára, a közgazdasági Nobel-emlékdíjas és matematikai Wolf-díjas kutatókat is sorozatba rendezve mutatják be az idei évtől kezdődően. Az emlékérme-kibocsátási programban olyan női alakok szerepelnek, mint Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, valamint a száz éve született Nemes Nagy Ágnes költő.

A jegybank 2022. évi emlékérme-kibocsátási programja a grafikai tervekkel kiegészítve a www.mnb.hu weboldalon érhető el – áll az összegzésben.

Forrás: MTI