Orbán két dologban bízhat

Juszt László 2017. február 12. 08:06 2017. feb. 12. 08:06

Sokan mondják, hogy Orbán egészségi állapota aggasztó. Nem vagyok orvos, hogy ezt a megállapítást alátámasszam, vagy cáfoljam, de..., ha nem hazudik, akkor konfabulál. Namármost, egyik eset sem biztató, hiszen egy ország abszolút hatalmú első emberéről van szó. Az országértékelő beszédet nyilván sokan fogják sok szempontból elemezni. Nekem nem célom, de nem tudok elmenni néhány nagyon szembetűnő valótlansága mellett.

Azt mondta, hogy "népszavazással megtiltottuk, hogy valakik idegeneket telepítsenek Magyarországra." A népszavazás érvénytelen volt, tehát nem tudott volna megtiltani - ha kellett volna, de nem is kellett - semmit. Amit meg akart volna tiltani, arról már évek óta létezett törvény Magyarországon, csak "elfelejtették kommunikálni.

Azt mondta, hogy a kerítés-építéssel megvédte Magyarországot és Európát a migránsoktól. Ez a kormány nem megvédte a migránsoktól Európát, hanem lezárt irányvonatokkal szállította őket a keleti határainkról a nyugatira, s "tolta át" őket Ausztriába.

Azt mondta, hogy hét év alatt elértük, hogy 700.000 új munkahely jöjjön létre. Igaz nem tette hozzá, hogy ebből több, mint 500.000 Nyugat-Európában.

Azt mondta, hogy külpolitikai víziója szerint a népek szerte a világban fellázadtak a globalisták és az elit ellen.
És mivel a népek többen vannak (?) szavazatokkal le fogják győzni az elitet. Nos ebben bízom én is. Hogy Magyarországon is a nép le fogja szavazni az elitet! Azt a kormányközeli elitet, amely ma már a magyarországi bankok többségének tulajdonosa (!), amely az energiaszektor kizárólagos tulajdonosa, s amely az elmúlt években olyan mohón vetette rá magát minden vagyonelemre: földre, szállodákra, kastélyokra, trafikokra, nyerőgépekre, nyugdíjalapokra, sportklubokra és mindenre, ami megszállható, egészen le a médiasztárokig.

És csak azért, mert nem tudom honnan informálódik Orbán, hogy ennyire félretájékoztatták: AZ USA-ban Clintonra többen szavaztak, mint a milliárdos "elit-tag" Trumpra. Ausztriában a zöldek, a baloldali, liberális, centrista szavazók az államfő-választáson többen voltak, mint a szélsőjobboldaliak. Németországban a szocdemek vették át a közvéleménykutatási előnyt a CDU-tól. Franciaországban arra van leginkább esély, hogy a centrum-baloldal összefogás nem engedi elnökséghez jutni Le Pent. Romániában a baloldali-liberális tömb győzött (még ha sajnos botrányosan hülyék is olykor).

Svédországban szociáldemokrata-zöld koalíció kormányoz. Minden normális európai államban centrista, baloldali vagy koalíciós kormány működik, de egyik sem Orbán-jellegű. Ő ugyanis ma már rég nem a centrum.
Szóval a nép - Orbán szerencséjére/!/ még nem lázadt fel, csak a szélsőjobboldali választók - éppen Orbánnak köszönhetően - vannak sokan, de azt senki nem tudja, hogy a hallgatag többség hol áll.

Orbán két dologban bízhat. A választók igen rossz memóriájában, s az általa monopolizált sajtóban. Abban, amelyik nem szól az intézményesített rablásról, amely jótékonyan hallgat a külpolitikai kudarcokról.

Végül a leggyengébb stand-uposokat is alulmúlta, amikor arról kezdett szólózni, hogy az igazi menekülteket Magyarország befogadja, például németeket, hollandokat, franciákat, olaszokat. Ehhez már nincs is mit hozzátenni.