A holnap árnyéka
|
2017. február 12. 09:10
2017. feb. 12. 09:10
"A holnap nem vet árnyékot a mára" - mondotta ezt egy közepes méretű, annál is kisebb jelentőségű, fejlődésében visszamaradó, stagnálásába mindinkább beletörődő európai ország harcias miniszterelnöke minapi - önünneplő - beszédében. Maga a beszéd a mentális leépülés szomorú példájaként leginkább azt mutatta meg, hogy az illető képzelt nemzetközi jelentőségét szeretné az egekbe tupírozni.
Sikerült is neki. Ott, akkor a gondosan kiválogatott, domesztikált közönsége előtt e kísérletével hatalmas sikert aratott.
Először tegyünk úgy, mintha semmit sem tudnánk, s próbáljuk meg a beszédet a lehető legsterilebb módon értelmezni. Mintha csak azt, és csak annyit tudhatnánk, amit az elhangzott mondatok alapján értelmezhetünk.
Aztán meg tegyünk úgy, mintha már a könyökünkön jönne ki a produkció, hiszen a mostani februári beszéd a tizenkilencedik alkalom volt arra, hogy főszereplőnk beírja/beerőszakolja magát az újkori történelembe. Ismerős már az előre kiszámítható színpadiassága, s azt is biztosan tudhatjuk, hogy hálás közönsége mely fordulatoknál válik majd boldogságtól túlcsorduló közösségé.
Legyünk hát először is naivak. Ülünk a tévé előtt, kezdődik a kormányfői évértékelő, letesszük az órák óta olvasott/jegyzetelt Cs. Szabó esszékötetet, s próbálunk erősen a miniszterelnöki mondandóra figyelni. Eleinte csak a keresetlen nyegleség, az üres hetykeség, a gondosan kiszámított poénok, a kimódolt eredetieskedés stílustalansága zavar. Fel sem tűnik a mondandó hiánya. Aztán előjönnek a várva várt siker-mutatók, az előadó ezekben a pillanatokban tán őszintén hiszi is, amit mond, meglehet, tényleg úgy tudja, hogy országa páratlan sikersorozatok hátán hasít előre, maga mögött hagyva minden bamba, az övénél tehetségtelenebb kormányokkal megvert nemzetek hosszú sorát.
A beszéd utolsó harmadában kibontakozó harcias hangvétel ezek után már nem is oly meglepő. A másnapi kommentárok dolgát megkönnyítendően még be is számozza (egytől ötig) az idei év Öt Nagy Támadást kivédendő feladatait. Nemzet és Brüsszel, Jók és Rosszak, angyalok és ördögök szakadatlan küzdelmének újabb epizódjai várnak ránk. (Ekkor már igencsak megbánjuk, hogy e fél órára félretettük Cs. Szabó kötetét.)
Nem mondhatjuk, hogy e fordulat felkészületlenül ért volna minket. Nem, ezt nem állíthatjuk...csak egy kicsit csodálkozunk. Nem kizárt, hogy egy kormányfő történelmileg rosszul ítéli meg a reá váró kihívások természetét. Az elmúlt évszázad hazai tapasztalatai alapján még az sem kizárt, hogy közvetlen politikai környezete sem alkalmas arra, hogy ebbéli tévedéseire rávezesse.
Azt viszont mégis csak kizártnak véltem volna, hogy bárki a maga mindennapi, munkaköri kihívásait egyúttal egy egész ország számára normatív feladatokká értelmezze át. Szombaton délután, a Bazárban ez történt. A kormányfő lényegében össznemzeti parancsolatként, minden egyéb problémát háttérbe szorítva - az ő dagályos stílusához illeszkedően, nemzeti sorskérdéssé stilizálva - adta elő mindazt, ami létező rögeszmeként a fejében kavaroghat.
S ezen a ponton talán érdemes a képzelt naivitásunkat félretenni. Nem hallhattunk az égvilágon semmi újdonságot. Orbán Viktor grandiózus szereptévesztésének már évek óta tehetetlen elszenvedői, kényszerű fogyasztói vagyunk. Lassan húsz éve szokhatjuk rituális bejelentkezését, az év elejei képzelgések, politikai ripacskodások rémségeit. Ideje lenne már egybegyűjteni, CD-romokba szerkesztve terjeszteni, s valamennyi iskolában kötelező tantárggyá tenni eme évelejei évértékelők rendszeres fogyasztását. Ha jól számolom, akkor legalább három napon át le lehetne lekötni a magyar iskolák teljes tanuló ifjúságának figyelmét, s a következő napokon pedig értelmezhetnék, megbeszélhetnék, összehasonlíthatnák az egyes évek beszédeit.
A minapi kormányfői produkcióból a legjobb és leghasznosabb az a sok-sok írás, kommentár, vélemény, elemzés, amelyet a következő két nap során olvashattam és elmenthettem. Azokból nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy miért, kinek és miről beszélt, hanem még azt is amiről beszélnie kellett volna, de inkább hallgatott.
xxxxxxxxxxxxx -----------xxxxxxxxxxxxxxx
"A holnap nem vet árnyékot a mára"- mondja a végén a miniszterelnök az egyik roppantul jellegzetes, nagyon nagyot mondani akaró kijelentésével. Na, gyerekek - erre varrjatok gombot! Ki tudná közületek lerajzolni a legszebben ennek a mondatnak az értelmét?
Dehogyis nem vet Viktor! ... már, hogy ne vetne? A tiédet, a te hosszú árnyékodat veti ide. Be is takar mindent, attól nem látod már a MÁT sem.
Először tegyünk úgy, mintha semmit sem tudnánk, s próbáljuk meg a beszédet a lehető legsterilebb módon értelmezni. Mintha csak azt, és csak annyit tudhatnánk, amit az elhangzott mondatok alapján értelmezhetünk.
Aztán meg tegyünk úgy, mintha már a könyökünkön jönne ki a produkció, hiszen a mostani februári beszéd a tizenkilencedik alkalom volt arra, hogy főszereplőnk beírja/beerőszakolja magát az újkori történelembe. Ismerős már az előre kiszámítható színpadiassága, s azt is biztosan tudhatjuk, hogy hálás közönsége mely fordulatoknál válik majd boldogságtól túlcsorduló közösségé.
Legyünk hát először is naivak. Ülünk a tévé előtt, kezdődik a kormányfői évértékelő, letesszük az órák óta olvasott/jegyzetelt Cs. Szabó esszékötetet, s próbálunk erősen a miniszterelnöki mondandóra figyelni. Eleinte csak a keresetlen nyegleség, az üres hetykeség, a gondosan kiszámított poénok, a kimódolt eredetieskedés stílustalansága zavar. Fel sem tűnik a mondandó hiánya. Aztán előjönnek a várva várt siker-mutatók, az előadó ezekben a pillanatokban tán őszintén hiszi is, amit mond, meglehet, tényleg úgy tudja, hogy országa páratlan sikersorozatok hátán hasít előre, maga mögött hagyva minden bamba, az övénél tehetségtelenebb kormányokkal megvert nemzetek hosszú sorát.
A beszéd utolsó harmadában kibontakozó harcias hangvétel ezek után már nem is oly meglepő. A másnapi kommentárok dolgát megkönnyítendően még be is számozza (egytől ötig) az idei év Öt Nagy Támadást kivédendő feladatait. Nemzet és Brüsszel, Jók és Rosszak, angyalok és ördögök szakadatlan küzdelmének újabb epizódjai várnak ránk. (Ekkor már igencsak megbánjuk, hogy e fél órára félretettük Cs. Szabó kötetét.)
Nem mondhatjuk, hogy e fordulat felkészületlenül ért volna minket. Nem, ezt nem állíthatjuk...csak egy kicsit csodálkozunk. Nem kizárt, hogy egy kormányfő történelmileg rosszul ítéli meg a reá váró kihívások természetét. Az elmúlt évszázad hazai tapasztalatai alapján még az sem kizárt, hogy közvetlen politikai környezete sem alkalmas arra, hogy ebbéli tévedéseire rávezesse.
Azt viszont mégis csak kizártnak véltem volna, hogy bárki a maga mindennapi, munkaköri kihívásait egyúttal egy egész ország számára normatív feladatokká értelmezze át. Szombaton délután, a Bazárban ez történt. A kormányfő lényegében össznemzeti parancsolatként, minden egyéb problémát háttérbe szorítva - az ő dagályos stílusához illeszkedően, nemzeti sorskérdéssé stilizálva - adta elő mindazt, ami létező rögeszmeként a fejében kavaroghat.
S ezen a ponton talán érdemes a képzelt naivitásunkat félretenni. Nem hallhattunk az égvilágon semmi újdonságot. Orbán Viktor grandiózus szereptévesztésének már évek óta tehetetlen elszenvedői, kényszerű fogyasztói vagyunk. Lassan húsz éve szokhatjuk rituális bejelentkezését, az év elejei képzelgések, politikai ripacskodások rémségeit. Ideje lenne már egybegyűjteni, CD-romokba szerkesztve terjeszteni, s valamennyi iskolában kötelező tantárggyá tenni eme évelejei évértékelők rendszeres fogyasztását. Ha jól számolom, akkor legalább három napon át le lehetne lekötni a magyar iskolák teljes tanuló ifjúságának figyelmét, s a következő napokon pedig értelmezhetnék, megbeszélhetnék, összehasonlíthatnák az egyes évek beszédeit.
A minapi kormányfői produkcióból a legjobb és leghasznosabb az a sok-sok írás, kommentár, vélemény, elemzés, amelyet a következő két nap során olvashattam és elmenthettem. Azokból nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy miért, kinek és miről beszélt, hanem még azt is amiről beszélnie kellett volna, de inkább hallgatott.
xxxxxxxxxxxxx -----------xxxxxxxxxxxxxxx
"A holnap nem vet árnyékot a mára"- mondja a végén a miniszterelnök az egyik roppantul jellegzetes, nagyon nagyot mondani akaró kijelentésével. Na, gyerekek - erre varrjatok gombot! Ki tudná közületek lerajzolni a legszebben ennek a mondatnak az értelmét?
Dehogyis nem vet Viktor! ... már, hogy ne vetne? A tiédet, a te hosszú árnyékodat veti ide. Be is takar mindent, attól nem látod már a MÁT sem.
