Itt az idő...! 1.
|
2017. február 19. 11:29
2017. feb. 19. 11:29
Mindjárt véget ér az újabb elmúltnyolcév, az, amelynek alapvető dokumentumát 2010 május 22-én nyújtotta be Orbán Viktor a frissen megválasztott /kétharmados többségű/ Országgyűlésnek. Amely ezt a programot el is fogadta, majd négy év múlva az újból győztes csak annyit közölt, hogy: "folytatjuk". Azaz mind a mai napig ez a dokumentum jelenti a nyolcadik éve tartó Fidesz-korszak legfontosabb alkotmányos bázisát. Ehhez képest, erről a 85 oldalas szövegről alig szokott szó esni.
Az eredeti program itt olvasható:
A következő hat héten, az egyes fejezeteket követve, az eredeti szöveghez ragaszkodva, megpróbálom végig venni, hogy a FIDESZ mit is ígért annak idején az őket megválasztó hárommilliót is meghaladó számú választónak. (Némi, zárójeles indoklás és magyarázatként csak annyit jegyeznék meg: nem sok értelmét látom az ellenzéki kritikák ezredszeri felmondásának. Részben azért, mert eleve nem arról volt szó, hogy az ő értékrendjük bármit is számítana. Részben meg azért nem, mert az egész korszak megítélésekor sokkal fontosabb lenne azzal szembesülni, amit az ország joggal várhatott volna el a Fidesztől- a saját, és meg is hirdetett értékviláguk alapján. S még valami: a bevezető, ideologikus 16 oldal a NER rendszerének alapvetése, de erről majd a legutolsó részben fogunk - elemző részletességgel - megemlékezni.)
Az első fejezetnek az a címe: "Itt az idő, hogy talpra állítsuk a magyar gazdaságot!". Terjedelmében kiemelkedően ez volt a program leghangsúlyosabb része, a 16.oldaltól a 43.ig egymaga több teret vett igénybe, mint az össze többi kormányzati prioritás kifejtése. A tizenhárom alpontra osztott elképzelések, ígéretek, remények önmagukban is megérdemelnék az egyenkénti szembesítést, erre természetesen ehelyütt nincsen lehetőségünk. Megtehetjük viszont mindezt a kulcsjelentőségű ígéretekkel. "...Minden teljesítmény csakis versenyben és csak munkából születik meg, ezért a gazdaságpolitika középpontjában a verseny mellett a munkát kell állítani."- indítja mondanivalóját a program, S aztán következik a híres, sokat emlegetett, "Tíz év alatt egymillió munkahely"- tételének kifejtése.
Több mint tanulságos, hogy annak idején a kormányra lépők még mindezt elsősorban a vállalkozói szféra felpörgetése révén gondolták megvalósulni.
Másodsorban pedig a "munkahely-intenzív ágazatok" felpörgetése nyomán. Ezen belül ezek a "munkahely-intenzív ágazatok önálló alfejezetek kaptak. Mindenekelőtt az az építőipar, amelyben a lakásállomány megújítása révén 80 000 új munkahely teremtődött volna meg. (Talán túlságosan olcsó ötlet a szembesítés, ám ezen a ponton mégsem árt arra emlékeztetni, hogy az elmúlt években rendre az építőipar lett az az ágazat, amelyben a legnagyobb visszaeséseket lehetett regisztrálni.) A mezőgazdaság lett volna a második, kiemelt ágazat. Sok kis-és közepes méretű gazdaság, változatos termékszerkezettel tudott volna folyamatos lehetőséget teremteni a fiatal gazdatársadalom kibontakozása számára. (Ezen a ponton megint érdemes megkérdezni bármely olyan ismerősünket, akinek van köze a mezőgazdasági realitásokhoz. A legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy a mezőgazdaságban minden korábbinál távolabbra kerültünk a generációs megújulástól.) A harmadik kiemelt ágazatnak a turizmus ígérkezett. S az kétségtelen, hogy ebben az ágazatban tényleg figyelemre méltó javulás történt, ám ennek a foglalkoztatás egészére nézve elhanyagolható lett a hatása.
Kiemelkedő hatásokat várt viszont a kormány attól, hogy átfogó szabályozással fogja elősegíteni a "családbarát foglalkoztatás" széleskörű elterjesztését. Ez lett volna a harmadik olyan tényező, amelynek százeres mobilizációs hatást tulajdonítottak. Nos, ennyi év után elmondható, hogy ez forrás változatlanul kiaknázatlan tartaléka a magyar gazdasági növekedésnek.
Negyedik tényezőként került -meglehetősen homályos - körvonalazásra a "közmunka", mint lehetséges kiút. Erről a program írói akkor még úgy gondolkodtak, hogy "forráskombinációs megoldásokkal" kell majd próbálkozni. Az EU-s forrásokat a vidéki tőkebefektetésekkel kombinálva fog, együttesen az állam is a maga eszközeivel, a vállalkozói szférával lehetőségeket teremteni a munkához-ott, ahol semmi egyéb esély nem kínálkozik. Nyolc év elmúltával annyit mondhatunk, hogy a Fidesz vezetése - élén a miniszterelnökkel - igyekszik úgy tenni, mintha ez az ígéret nagyjából megvalósult volna. Rázendítettek mostanában a "hétszázezer új munkahely" - szólamra, írásban, szóban, reklámban azt állítva, mintha az eredeti ígéret nagyjából teljesült volna.
Ezzel a dicséretes számmal azonban több gond is van. Olyannyira, hogy nem is igaz, s ami meg igazság belőle, annak nem sok köze van az eredeti programjukhoz. Először is, soha nem világos az a bázis, amelyhez mérik a pillanatnyi, legjobb mutatókat, Keresnek és találnak is- olyan pillanatnyi állapotot/többnyire havi adatot, amelyhez képest a legkedvezőbb pillanat mutatja a legnagyobb emelkedést. Ennek azért nincsen sok értelme, mert a munkaerő mozgása tipikusan olyan jelzőszám, amelynek folyamatában, azaz legalább éves-féléves mozgásokban van magyarázó értéke. Ezért önbecsapás az, ha találnak egy 2010 előtti olyan havi adatot, amelyhez képest egy 2016-os kedvező (konjunkturális mozgásoktól megsegített) hónap adatai a legnagyobb növekedést mutatják.
Másodszor is, az a hétszázezer legfeljebb négyszáznyolcvanezer, ha a legutolsó normális gazdasági év egészéhez -2008.hoz - viszonyítanának.
Harmadszor meg, ebből a majdnem félmillióból a többsége- csaknem a fele- abból a közmunkából adódik, amelyből eleddig nem nagyon volt további út a tényleges gazdasági aktivitás felé. Magyarán, hosszabb távon jóval többe kerül, mint amennyi értéket teremt. Az eredeti programban egészen másfajta közmunkáról volt szó.
Negyedszer meg ezt az összképet jelentősen javítja az a tény, amivel eredetileg nem is számoltak: az alkalmilag külföldön dolgozó magyarok egy részének a hazai munkaerő-statisztikában történő beszámítása. Ők adják e bővülés egynegyedét, s a tartósan kint dolgozók tömegének ők is csak egy kisebb részét jelentik.
Így, megtisztítva az adatokat, azt láthatjuk, hogy 2016 harmadik negyedévében az elsődleges munkaerőpiaci bővülés mintegy száznegyvenöt ezernyi főt jelent- hét év alatt...Természetesen, tisztában vagyok azzal a ténnyel is, hogy ezeket az összefüggéseket a mai magyar lakosságnak csak egy egészen elenyésző kisebbsége képes átlátni, a többség felfogása, ismeretei sokkal inkább ki vannak téve a kisajátított média sikerpropagandájának.
Másfelől viszont két dolgot is erősen hiszek, illetve - remélek. Részben azt, hogy-ugyanez a többség nem lehet tartósan vak, s előbb-utóbb a maga mindennapi tapasztalatai alapján is rájön arra, hogy valami nagyon nincsen rendben e szédítően sok sikeradattal. Részben pedig azt, hogy ezeket az adatokat, összefüggéseket kötelessége állandóan elmondania annak a -ma még alig látható nagyságrendű - kisebbségnek, akiknek azért abban is van felelősségük, hogy a többség meddig hisz a látszatoknak.
Továbbra is itt lesz annak az ideje, hogy a magyar gazdaság tényleg talpra álljon. S azt még csak sejteni sem tudjuk, hogy mettől kezdve tud majd- járni is, a maga lábán járni. Itt az idő, hogy - megismerkedjünk a kormányprogrammal is. Nyolc év után.
A következő hat héten, az egyes fejezeteket követve, az eredeti szöveghez ragaszkodva, megpróbálom végig venni, hogy a FIDESZ mit is ígért annak idején az őket megválasztó hárommilliót is meghaladó számú választónak. (Némi, zárójeles indoklás és magyarázatként csak annyit jegyeznék meg: nem sok értelmét látom az ellenzéki kritikák ezredszeri felmondásának. Részben azért, mert eleve nem arról volt szó, hogy az ő értékrendjük bármit is számítana. Részben meg azért nem, mert az egész korszak megítélésekor sokkal fontosabb lenne azzal szembesülni, amit az ország joggal várhatott volna el a Fidesztől- a saját, és meg is hirdetett értékviláguk alapján. S még valami: a bevezető, ideologikus 16 oldal a NER rendszerének alapvetése, de erről majd a legutolsó részben fogunk - elemző részletességgel - megemlékezni.)
Az első fejezetnek az a címe: "Itt az idő, hogy talpra állítsuk a magyar gazdaságot!". Terjedelmében kiemelkedően ez volt a program leghangsúlyosabb része, a 16.oldaltól a 43.ig egymaga több teret vett igénybe, mint az össze többi kormányzati prioritás kifejtése. A tizenhárom alpontra osztott elképzelések, ígéretek, remények önmagukban is megérdemelnék az egyenkénti szembesítést, erre természetesen ehelyütt nincsen lehetőségünk. Megtehetjük viszont mindezt a kulcsjelentőségű ígéretekkel. "...Minden teljesítmény csakis versenyben és csak munkából születik meg, ezért a gazdaságpolitika középpontjában a verseny mellett a munkát kell állítani."- indítja mondanivalóját a program, S aztán következik a híres, sokat emlegetett, "Tíz év alatt egymillió munkahely"- tételének kifejtése.
Több mint tanulságos, hogy annak idején a kormányra lépők még mindezt elsősorban a vállalkozói szféra felpörgetése révén gondolták megvalósulni.
Másodsorban pedig a "munkahely-intenzív ágazatok" felpörgetése nyomán. Ezen belül ezek a "munkahely-intenzív ágazatok önálló alfejezetek kaptak. Mindenekelőtt az az építőipar, amelyben a lakásállomány megújítása révén 80 000 új munkahely teremtődött volna meg. (Talán túlságosan olcsó ötlet a szembesítés, ám ezen a ponton mégsem árt arra emlékeztetni, hogy az elmúlt években rendre az építőipar lett az az ágazat, amelyben a legnagyobb visszaeséseket lehetett regisztrálni.) A mezőgazdaság lett volna a második, kiemelt ágazat. Sok kis-és közepes méretű gazdaság, változatos termékszerkezettel tudott volna folyamatos lehetőséget teremteni a fiatal gazdatársadalom kibontakozása számára. (Ezen a ponton megint érdemes megkérdezni bármely olyan ismerősünket, akinek van köze a mezőgazdasági realitásokhoz. A legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy a mezőgazdaságban minden korábbinál távolabbra kerültünk a generációs megújulástól.) A harmadik kiemelt ágazatnak a turizmus ígérkezett. S az kétségtelen, hogy ebben az ágazatban tényleg figyelemre méltó javulás történt, ám ennek a foglalkoztatás egészére nézve elhanyagolható lett a hatása.
Kiemelkedő hatásokat várt viszont a kormány attól, hogy átfogó szabályozással fogja elősegíteni a "családbarát foglalkoztatás" széleskörű elterjesztését. Ez lett volna a harmadik olyan tényező, amelynek százeres mobilizációs hatást tulajdonítottak. Nos, ennyi év után elmondható, hogy ez forrás változatlanul kiaknázatlan tartaléka a magyar gazdasági növekedésnek.
Negyedik tényezőként került -meglehetősen homályos - körvonalazásra a "közmunka", mint lehetséges kiút. Erről a program írói akkor még úgy gondolkodtak, hogy "forráskombinációs megoldásokkal" kell majd próbálkozni. Az EU-s forrásokat a vidéki tőkebefektetésekkel kombinálva fog, együttesen az állam is a maga eszközeivel, a vállalkozói szférával lehetőségeket teremteni a munkához-ott, ahol semmi egyéb esély nem kínálkozik. Nyolc év elmúltával annyit mondhatunk, hogy a Fidesz vezetése - élén a miniszterelnökkel - igyekszik úgy tenni, mintha ez az ígéret nagyjából megvalósult volna. Rázendítettek mostanában a "hétszázezer új munkahely" - szólamra, írásban, szóban, reklámban azt állítva, mintha az eredeti ígéret nagyjából teljesült volna.
Ezzel a dicséretes számmal azonban több gond is van. Olyannyira, hogy nem is igaz, s ami meg igazság belőle, annak nem sok köze van az eredeti programjukhoz. Először is, soha nem világos az a bázis, amelyhez mérik a pillanatnyi, legjobb mutatókat, Keresnek és találnak is- olyan pillanatnyi állapotot/többnyire havi adatot, amelyhez képest a legkedvezőbb pillanat mutatja a legnagyobb emelkedést. Ennek azért nincsen sok értelme, mert a munkaerő mozgása tipikusan olyan jelzőszám, amelynek folyamatában, azaz legalább éves-féléves mozgásokban van magyarázó értéke. Ezért önbecsapás az, ha találnak egy 2010 előtti olyan havi adatot, amelyhez képest egy 2016-os kedvező (konjunkturális mozgásoktól megsegített) hónap adatai a legnagyobb növekedést mutatják.
Másodszor is, az a hétszázezer legfeljebb négyszáznyolcvanezer, ha a legutolsó normális gazdasági év egészéhez -2008.hoz - viszonyítanának.
Harmadszor meg, ebből a majdnem félmillióból a többsége- csaknem a fele- abból a közmunkából adódik, amelyből eleddig nem nagyon volt további út a tényleges gazdasági aktivitás felé. Magyarán, hosszabb távon jóval többe kerül, mint amennyi értéket teremt. Az eredeti programban egészen másfajta közmunkáról volt szó.
Negyedszer meg ezt az összképet jelentősen javítja az a tény, amivel eredetileg nem is számoltak: az alkalmilag külföldön dolgozó magyarok egy részének a hazai munkaerő-statisztikában történő beszámítása. Ők adják e bővülés egynegyedét, s a tartósan kint dolgozók tömegének ők is csak egy kisebb részét jelentik.
Így, megtisztítva az adatokat, azt láthatjuk, hogy 2016 harmadik negyedévében az elsődleges munkaerőpiaci bővülés mintegy száznegyvenöt ezernyi főt jelent- hét év alatt...Természetesen, tisztában vagyok azzal a ténnyel is, hogy ezeket az összefüggéseket a mai magyar lakosságnak csak egy egészen elenyésző kisebbsége képes átlátni, a többség felfogása, ismeretei sokkal inkább ki vannak téve a kisajátított média sikerpropagandájának.
Másfelől viszont két dolgot is erősen hiszek, illetve - remélek. Részben azt, hogy-ugyanez a többség nem lehet tartósan vak, s előbb-utóbb a maga mindennapi tapasztalatai alapján is rájön arra, hogy valami nagyon nincsen rendben e szédítően sok sikeradattal. Részben pedig azt, hogy ezeket az adatokat, összefüggéseket kötelessége állandóan elmondania annak a -ma még alig látható nagyságrendű - kisebbségnek, akiknek azért abban is van felelősségük, hogy a többség meddig hisz a látszatoknak.
Továbbra is itt lesz annak az ideje, hogy a magyar gazdaság tényleg talpra álljon. S azt még csak sejteni sem tudjuk, hogy mettől kezdve tud majd- járni is, a maga lábán járni. Itt az idő, hogy - megismerkedjünk a kormányprogrammal is. Nyolc év után.
