Kisvasúttal Moszkvába
|
2017. április 23. 09:47
2017. ápr. 23. 09:47
Az Ámokfutás-expressz a felcsúti állomásra érve befékezett, s néhány percig még ott maradt, állva. Megvárja, amíg a kicsinyke vagonkákba felnyomakodnak és beszuszakolják magukat a megmaradt NER-hívek, a kegyencek, a magukat dugig megszedett milliárdosok, a médiahiénák s a maroknyi későn ébredő fanatikus.
Aztán a Főmasiniszta jelt ad és elindul a különjárat Moszkva felé. Záhonynál majd egy kevés időre le kell szállniuk, a amíg a kerékcsere tart, meg lehet vitatni, hogy mikor és hol romlott el minden.
Talán valahogy így képzelnék el a következő rendszerváltást azok, akik tegnap kimentek a Kétfarkú Kutya Párt által szervezett tüntetésre és önfeledten ünnepelték egymás ötleteit, a közéleti őrültségek minden előzetes elképzelést felülmúló javaslatait, egy kifordított világ visszafordításának örömét és játékos következményeit. Ami azt illeti, bizonyára ez a délután volt az elmúlt hét legüdítőbb és - sok tekintetben legbiztatóbb - fel- és kivonulása Magyarországon.
Felvonulás volt, amennyiben többezren hallgattak a hívó szavakra, tüntetésszerűen viselkedtek, vonultak a Belváros egyik helyszínéről a másikra, visszhangozták a központi jelszavakat, elkészítették és vitték a maguk tábláit, szervezett és tudatos tömegként viselkedtek.
Kivonulás volt annyiban, amennyiben gyökeresen különböztek nemcsak az elmúlt három hét egyre szaporodó demonstrációitól, hanem az elmúlt évek valamennyi megszokott tüntetésétől is. Olyannyira kivonultak A NER RENDSZERÉBŐL, amennyire ezt egyáltalán el lehet képzelni. Szabadnak tartották magukat ott, ahol ezt egyre kevésbé szeretik megengedni, ám ők mindezt úgy tették, hogy látszólag vérkomolyan vették a tiltani szándékozók mondanivalóját, szellemiségét. Sőt! Megpróbálták azt is elképzelni, hogy milyen lenne az a világ, ami a jelenlegi hatalom rejtett és meghirdetett szándékaival összhangban valósulna meg. Úgy voltak szabadok, hogy egyúttal azt is meg tudták mutatni, milyen lenne az a világ, amelyben akkor kellene élnünk, ha hagynánk a regnáló hatalmat korlátlanul tovább működni.
Nem kétséges, sokan lesznek majd azok is, akik a szájukat húzzák, fanyalognak, kimutatják az efféle megmozdulások hatástalanságát, a komolytalanság gyöngeségét, a fennálló hatalom érzéketlenségéből adódó veszélyeket stb. S még azt sem merném állítani, hogy e leendő kritikákban ne lenne számos komolyan veendő megfontolás. Mégis azt hiszem, hogy e tegnapi antitüntetés sok szempontból olyan lélektani fordulat, amelynek megtörténtét érdemes jóidőre megjegyeznünk.
Egy jól szervezett hatalom számára is számos veszélyforrás, rejtőzködő akna lehet végzetes. A növekvő szociális feszültségek, a rossz közérzet, a tömeges csalódottság, az ellenfelek egyre növekvő elfogadottsága mind-mind olyan jel, amelyből egy közepesen bölcs hatalmi szerkezet általában tanulni szokott, s képes a legszükségesebb korrekciókra.
A nevetségessé válással szemben azonban nincs s nem is lehet semmiféle orvosság. Ahol a hatalmat tömegesen kiröhögik, ahol a wannabe-zsarnokokat nem veszik komolyan, ott már hiába küldözgetik a verőlegényeket, mozgósítják a kopaszbrigádokat, ott már fölöslegesen működtetik huszonnégy órás üzemmódban az állami média hazugsággyárait, mert ott már mindez csak olaj a tűzre.
x x x x x x x
Záró bekezdésként legfeljebb annyit jegyeznénk még meg, hogy ennek az össznépi kiröhögési akciónak a későbbiekben természetesen össze kell majd kapcsolódnia minden, eddig kipróbált, ám meglehetősen alacsony hatásfokon működtetett tiltakozási eseménnyel és egyéb választási előkészülettel. Mégpedig oly módon, hogy a kormányváltást akarók a felgyorsuló közéleti hangulatváltozásokra képesek legyenek az adott pillanatokban a leginkább megfelelő megoldásokat igénybe venni. (A következő hetekben e megoldások fontosabbjairól részletesebben is meg fogunk emlékezni.)
Ami tegnap történt az roppantul fontos mérföldkő lehet sokak számára, de leginkább azon százezreknek, akik évek óta azt hitték és úgy tudták, hogy nincs és nem is lesz itt semmiféle remény az érdemi változások megélésére.
Talán valahogy így képzelnék el a következő rendszerváltást azok, akik tegnap kimentek a Kétfarkú Kutya Párt által szervezett tüntetésre és önfeledten ünnepelték egymás ötleteit, a közéleti őrültségek minden előzetes elképzelést felülmúló javaslatait, egy kifordított világ visszafordításának örömét és játékos következményeit. Ami azt illeti, bizonyára ez a délután volt az elmúlt hét legüdítőbb és - sok tekintetben legbiztatóbb - fel- és kivonulása Magyarországon.
Felvonulás volt, amennyiben többezren hallgattak a hívó szavakra, tüntetésszerűen viselkedtek, vonultak a Belváros egyik helyszínéről a másikra, visszhangozták a központi jelszavakat, elkészítették és vitték a maguk tábláit, szervezett és tudatos tömegként viselkedtek.
Kivonulás volt annyiban, amennyiben gyökeresen különböztek nemcsak az elmúlt három hét egyre szaporodó demonstrációitól, hanem az elmúlt évek valamennyi megszokott tüntetésétől is. Olyannyira kivonultak A NER RENDSZERÉBŐL, amennyire ezt egyáltalán el lehet képzelni. Szabadnak tartották magukat ott, ahol ezt egyre kevésbé szeretik megengedni, ám ők mindezt úgy tették, hogy látszólag vérkomolyan vették a tiltani szándékozók mondanivalóját, szellemiségét. Sőt! Megpróbálták azt is elképzelni, hogy milyen lenne az a világ, ami a jelenlegi hatalom rejtett és meghirdetett szándékaival összhangban valósulna meg. Úgy voltak szabadok, hogy egyúttal azt is meg tudták mutatni, milyen lenne az a világ, amelyben akkor kellene élnünk, ha hagynánk a regnáló hatalmat korlátlanul tovább működni.
Nem kétséges, sokan lesznek majd azok is, akik a szájukat húzzák, fanyalognak, kimutatják az efféle megmozdulások hatástalanságát, a komolytalanság gyöngeségét, a fennálló hatalom érzéketlenségéből adódó veszélyeket stb. S még azt sem merném állítani, hogy e leendő kritikákban ne lenne számos komolyan veendő megfontolás. Mégis azt hiszem, hogy e tegnapi antitüntetés sok szempontból olyan lélektani fordulat, amelynek megtörténtét érdemes jóidőre megjegyeznünk.
Egy jól szervezett hatalom számára is számos veszélyforrás, rejtőzködő akna lehet végzetes. A növekvő szociális feszültségek, a rossz közérzet, a tömeges csalódottság, az ellenfelek egyre növekvő elfogadottsága mind-mind olyan jel, amelyből egy közepesen bölcs hatalmi szerkezet általában tanulni szokott, s képes a legszükségesebb korrekciókra.
A nevetségessé válással szemben azonban nincs s nem is lehet semmiféle orvosság. Ahol a hatalmat tömegesen kiröhögik, ahol a wannabe-zsarnokokat nem veszik komolyan, ott már hiába küldözgetik a verőlegényeket, mozgósítják a kopaszbrigádokat, ott már fölöslegesen működtetik huszonnégy órás üzemmódban az állami média hazugsággyárait, mert ott már mindez csak olaj a tűzre.
x x x x x x x
Záró bekezdésként legfeljebb annyit jegyeznénk még meg, hogy ennek az össznépi kiröhögési akciónak a későbbiekben természetesen össze kell majd kapcsolódnia minden, eddig kipróbált, ám meglehetősen alacsony hatásfokon működtetett tiltakozási eseménnyel és egyéb választási előkészülettel. Mégpedig oly módon, hogy a kormányváltást akarók a felgyorsuló közéleti hangulatváltozásokra képesek legyenek az adott pillanatokban a leginkább megfelelő megoldásokat igénybe venni. (A következő hetekben e megoldások fontosabbjairól részletesebben is meg fogunk emlékezni.)
Ami tegnap történt az roppantul fontos mérföldkő lehet sokak számára, de leginkább azon százezreknek, akik évek óta azt hitték és úgy tudták, hogy nincs és nem is lesz itt semmiféle remény az érdemi változások megélésére.
