Ők. Ti. Mi.

Azért a séta ideje mégiscsak elég hosszú ahhoz, hogy másról ne nagyon tudjak gondolkodni. S ha mégis elfeledném, máris szembejön az újabb plakát. A régi, megszokott tolvajokkal, hiszen amíg a piac bejáratát elérem, láthattam őket már annyiszor, hogy ne feledjem az arcukat. Rémlik, hogy korábban is láttam már őket, az egyikük mintha kormányfő lenne. A másik is valamiféle miniszter, ő sem túlzottan jó hírű ember, a legtöbbször sötét ügyek kapcsán szokott a neve szóba kerülni. A másik kettő pedig, na, ők aztán maguk az ördögök... még a színük is olyan. Szinte füstöl a patájuk a képeken.

Végre elérem a piac bejáratát, ott meg egy másik párt standja ácsorog, nekik meg a gazdagokkal van bajuk. A feliratuk szerint azt szeretnék, hogy: Fizessenek a gazdagok. Hol? Itt, a piacon? S mindjárt, akár helyettem is? Na, és mi van a tolvajokkal? Azok ne fizessenek? Vagy az egyik pártnak csak a tolvajok, a másiknak meg a gazdagok jutottak? A gazdagok nem tolvajok? A tolvajok nem gazdagok? Össze van az ember teljesen zavarodva.

Szóval - a választás csak egy év múlva lesz, de a kampány már a héten elkezdődött. A tolvajokkal illusztrált plakátokat például láthattam már országszerte, bármerre is jártam a héten. A postaládánk ugyanekkor megtelt a kormány leveleivel. (Mások is a miénkbe dobálják be az övékét, talán örömből, talán bosszantásként, talán büntetésként; lehet, úgy hiszik, ha mi sokat kapunk, akkor előbb tudjuk megtanulni.) A plakát legalább semmit sem kér tőlem, de a kormánylevél még azt is szeretné, ha válaszolnék nekik. Ez azért túlzás, nem gondolják?

Tisztelt Honfitársam! (Így szólít meg a levél, s ettől már elve gyanakvó leszek, mert a legtöbbször akkor hívnak így, ha valami olyasmit akarnak tőlem, amit magamtól nem szívesen tennék.)

"Azért írok Önnek, mert ismét nagy döntések előtt állunk." - kezdi a levél. Nocsak, nocsak. Tatjána, a Jakvampísú - én írok önnek... Ráadásul az írja, aki amúgy a nőügyekben nem is érzi magát illetékesnek. Ne röhögtess, kedves fiam, dehogy érdekel téged a véleményem.

Egyetlen komoly dologban sem kérdezted meg a véleményemet, egyszer sem. Sem az új alkotmány kitalálásakor, sem a választási rendszer átalakításakor, sem az oroszokkal történt összeboruláskor, sem egyéb ezer fontos kérdés eldöntésekor. Még azt a rohadt, elvetélt vasárnapi boltbezárást sem engedted megszavaztatni, inkább csináltál egy olyan sunyi hátraarcot, mintha tényleg tudtad volna, hogy mit is gondolunk erről.

Dehogy vagy te kíváncsi a véleményemre, hiszen reggeltől estig az összes rádió, tévé, újság a leendő a végeredményt szajkózza, az összes beszédedben másról sem dumálsz, mint arról, hogy az idei évben neked ez az öt alapfeladatod lesz; megvédeni bennünket Brüsszeltől - bármi áron. S ha már ezt kimondtad, százszor elmondtad, megszavaztattad, akkor miért kérdezed meg tőlünk utólag azt, amit már amúgy is készpénzként tálalsz? Amire hónapok óta úgy hivatkozol, mint aminek a képviseletére egyértelmű és világos felhatalmazást kaptál volna?

Persze, tudom én, idióta és álnaív kérdés ez. Kampány van, szünet nélkül, értelem nélkül ez lesz, hosszú hónapokon át. Ilyen hónapokban a lehető legtöbb őrültséget kell végighallgatnunk, és még a lehető legésszerűbb jelenség kapcsán is borzasztóan óvatosnak kell lennünk, nehogy elhitessenek velünk valami olyan marhaságot, amiről egy hét múlva az ellenkezője fog kiderülni.

Az ellenzéki pártok kampányüzenetei legalább nem tesznek úgy, mintha tájékoztatni, bevonni törekednének, ezek nyíltan vállalják a kampányfunkciókat. A kormányzati "tájékoztatás és véleménykérés" többek között azért is álságos, hazug és veszélyesebb demagógia, mert megpróbál" felülemelkedni a pártérdekeken", ahogyan ezt a miniszterelnök mostanában előszeretettel hangoztatja a maga törekvéseiről is. Hogyne, hogyne...

Ti aztán úgy felülemelkedtetek, hogy onnét már csak a milliárdos nagyságrendű összegek látszanak. Vannak azok, akik a szégyenteljes részérdekek harcosai, s vannak, akik valamennyinkért küzdenek. Ők, ti, mi.

x-x--x-x-x-

Én meg, itt vagyok, egyes számban: mint - ÉN. Hazajövetel előtt még le kellett mennem a metrómegállóba is, na, ott sem úsztam meg. Hatalmas plakát szólít fel, hogy "Állítsuk meg Brüsszelt!" Nem tudom, Brüsszel hányszor járhat majd itt lenn, a föld alatt, a metrómegállóban. Mindenesetre a 3-as metró megérkezett. És meg is állt. Csikorogva, s csak kicsit füstölve. Brüsszel helyett is engedelmeskedett. Mocskos, rozsdás ez a járata is. Naponta utazom rajta, megszokhatatlanul visszataszító látvány. Talán majd... Brüsszel...Hátha egyszer ők adnak majd arra is pénzt, hogy ezt a szégyenfoltot is eltüntethessük. Hacsak, ŐK nem...