2021 a Fidesz legnehezebb éve lesz 

KlikkTV 2021. január 21. 20:58

A Policy Solutions igazgatója, Bíró-Nagy András a Klikktv-ben bemutatott évkönyvükre hivatkozva, kijelentette: „2021. a Fidesz-kormány tíz évének legnehezebb esztendeje lesz! Többek között a vírus miatt, de olyan sem volt még, hogy összeállt vele szemben az egész ellenzék. Egy ilyen helyzetben, nagyon sok múlik azon, hogy a Fidesz a válságot és annak gazdasági metszetét miként tudja kezelni." Hozzátette: „a Fidesz nyár óta tartó visszaesése éppen a vírus halálos áldozatainak számából és az emberek személyes, egzisztenciális hanyatlásából – megélhetési válságából – fakadhat".

Az ellenzéki összefogás kiugrási lehetőségét abban látja, hogy „az olyan problémás területekkel, mint az egészségügy, munkahelyi bizonytalanságok, munka nélkül maradtak segítése, foglalkoznak, mert ezek a top prioritások az embereknek, mert ezekkel a kormány nem foglalkozik" – mondta Bíró-Nagy.