A fideszes polgármesterek hivatalosan nem panaszkodhatnak az önkormányzati elvonások miatt

KlikkTV 2020. július 5. 18:04

A X. kerületi önkormányzatban egyedülálló helyzet uralkodik: annak ellenére, hogy fideszes a polgármester, és az ellenzék van többségben, minden döntést konszenzussal döntenek el. Erről Somlyódy Csaba, kőbányai szocialista alpolgármester beszélt a Klikktv-nek. Elmondta, hogy bár az állami elvonások az ő kerületében is gondot okoznak, „a fideszes polgármester hivatalosan nem szólhat semmit, csak magánbeszélgetésekben panaszkodhat”. 

Az alpolgármester kifejtette, hogy „Kőbánya abból a szempontból szerencsés, hogy sok cég működik nálunk, így az IPA bevételek jók szoktak lenni. Emellett a kiemelkedően jó vállalati kapcsolatainknak köszönhetően, a járvány elleni védekezéshez ezek a cégek több tízmillióval hozzájárultak”, ezzel is enyhítve az önkormányzat terheit.