A kőkemény verseny után, össze kell állni és együtt kormányozni 

KlikkTV 2021. január 20. 07:57

Csintalan Sándor ismét visszaemlékezéseiről beszélt a Klikktv-ben. Úgy fogalmazott, „1992 óta mondtam a szocialista pártnak, hogy az előválasztást a miniszterelnök-jelöltre be kellene vezetnünk. Én rabinfan vagyok, szóval a zsidóktól vettem az ötletet, náluk így működött.” Hozzátette: „Amerikában, Izraelben vannak előválasztások. Nagyon kemény harcok folynak olyankor a pártokon belül. Tehát úgy gondolom, lehet kőkeményen versenyezni, de tudni kell a határt, mert a választások után össze kell állni és kormányozni.”

„A hatalom azt nem fogja fel, hogy az ellenzék választói nyomásra fogott össze, ami ellen az ellenzéki pártok sem tehettek semmit – már ha akartak volna sem – és pont.” A kormánypártok felfogóképességének hiányát pedig a kontraszelektált vezetőikre vezette vissza Csintalan.