Az emberek anyagi támogatása a válságban az állam bevételeinek is kedveznének

KlikkTV 2020. szeptember 21. 09:53

„Ebben a válságos gazdasági helyzetben a munkaerő védelme a legfontosabb gazdasági szempontból. Minden mást pótolni lehet később” – mondta a Klikktv-ben Palócz Éva, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója. Április óta – több közgazdásszal együtt –, a válság társadalomra, valamint a kis-és középvállalkozásokra mért hatásának csökkentésére hívták fel a figyelmet. Ezzel kapcsolatban, már két nyílt levelet is írtak a döntéshozóknak. Palócz szerint, azonban a folyamatok más irányba mutatnak, ugyanis „még ha úgy is gondoljuk, hogy objektíven – családi és baráti kapcsolatokat figyelmen kívül hagyva – jelölték ki azokat, akik munkahely teremtésére alkalmasak, a szocialista gazdaság óta tudjuk, hogy ez zsákutcába vezet.” Hozzátette: „a szükségben lévők támogatása anyagilag nem csak kiadást jelent az államnak, hanem például az áfán keresztül bevételt is. Kutatást ugyan még nem végeztünk, de úgy gondolom, hogy az alapjövedelem talán nem a legjobb ötlet, de a válságkezelő alapjövedelem – még akár próba jelleggel is – jó megoldás lehetne, pláne a közép- és alsó-középosztályi réteg leszakadásának megelőzésére.”

„Már sokszor mondtuk a politikusoknak, de nem hitték el: az időarányos állami bevételek kiesése – számításaink szerint – hétszázmilliárd forint. Tehát hiába mondja az állam, hogy nem ad senkinek sem pénzt, mert spórol, az eredmény az, amit már látunk: ez a költségvetés bevételi oldalán óriási kiesést okozott” – hangsúlyozta a közgazdász.