Bán Teodóra: beletörődtem abba, hogy kompromisszum született

KlikkTV 2020. július 10. 23:29

A jelenleg a Margitszigeti Színpad vezetője, Bán Teodóra körül nem volt mindig ilyen harmonikus légkör. Tavaly ilyenkor még a Szabad Tér Színház ügyvezetője volt, majd az önkormányzati választásokat követően, „új koncepciót szeretett volna a főváros, ami teljesen rendjén van” – mondta Bán Teodóra, majd úgy folytatta, hogy a Fővárosi Önkormányzat és a kormány közötti konfliktus után, „az a kompromisszum született, hogy a Szabad Tér Színház egyik része, a Városmajori Szabadtéri Színház fővárosi, míg a Margitszigeti Színpad minisztériumi fenntartású lett. Én beletörődtem a kompromisszumba”.

A színházvezető, aki tanított is a színművészeti egyetemen, és nem mellékesen a táncművészeti egyetem konzisztóriumának elnöke, elmondta: „jobboldali gondolkodású vagyok, és szimpatizálok a jelenlegi kormánnyal, ezért is írtam alá a színművészeti átalakítását támogató ívet. Úgy gondolom, igenis szükség van az átalakítására, a fejlődés vérfrissítéssel lehetséges.” Az egyetem azt kifogásolja, hogy előbb kellett volna leülni tárgyalni, majd pedig közös döntéssel átalakítani az intézményt. Bán Teodóra ezzel szemben úgy gondolja „ha előbb ültek volna le tárgyalni, akkor az átalakítás soha nem valósult volna meg. Egyébként is, már sok tárgyaláson túl van a minisztérium”. Az alapítványi működés egyik jó elemének tartja, hogy az egyetem így nyitottabbá válik a piac felé.