Csak hazudják a béremelést

KlikkTV 2020. május 29. 16:39

A beterjesztett jövő évi költségvetésben a háziorvosi ellátásra egy forinttal sem költenek majd többet, de például a kórházi és szakrendelők ellátására kevesebbet irányzott elő a kormány, bérfejlesztésnek pedig nyomát sem találni – árulta el a Klikktv-nek Kökény Mihály, volt egészségügyi miniszter.

A politikus a kedden benyújtott újabb salátatörvényről – amely szerint, ha az országos tisztifőorvos bármilyen egészségügyi vészhelyzetet hirdet, akkor a kormány rendeleti kormányzásra jogosult 6+6 hónapra – azt mondta, szerint erre semmi szükség, mert a hatályos jogszabályok alapján is hatékonyan el lehet járni. Mindemellett fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi felhatalmazási törvény árnyékában olyan döntések is születtek, amelyeknek semmi közük nem volt a járvány kezeléséhez.