Dobrev: Bárki lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, helyre kell állítania a kormányzás becsületét

KlikkTV 2021. január 14. 18:45

„Arról még korai lenne beszélni, hogy ki, kik lesznek a jelöltek az ellenzék részéről, mivel jelenleg fontosabb az a kérdés, hogy milyen Magyarországot akarunk létrehozni ’22 után”- mondta Dobrev Klára, a DK EP-képviselője a Klikktv-ben.  Hozzátette: „erről akkor érdemes beszélni, amikor a pártok megállapodtak, hogy elkezdődik a verseny”.

Ahogyan már az összes kormánypárti politikustól hallhattuk, ezúttal Szijjártó Péter külügyminiszter kritizálta az Európai Uniót a vakcinák tagországokba juttatásának lassúságával. Dobrev elmondta: az unió, függetlenül a tagországok anyagi helyzetétől, folyamatosan és egyenletes ütemben teríti az elfogadott vakcinát.” A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy „Szijjártó Péter ott ült az Európai Unió minden egyes döntésénél, ő is véleményt formált a kérdésekben. Ezért is furcsa, hogy a magyar kormány folyamatosan Brüsszelre mutogat, elvégre az unió nem egy Brüsszelbe költözött ufó, hanem például Szijjártó Péter is Magyarországot képviselve ott ül”.

A külügyminiszter mondataira úgy reagált: „amennyiben az unió az országok gazdasági helyzetének sorrendjében osztaná, Magyarország valamikor 2022 környékén jutna a négy engedélyezett vakcina valamelyikéhez.”