Flesch Tamás: még nem lehet tudni, hogy milyen következményei lesznek a koronavírusnak a vendéglátásban

KlikkTV 2021. július 27. 21:31

„Sokan kérdezték tőlünk az elmúlt időszakban, hogy hányan fognak csődbe menni, de a csőd egy nagyon bonyolult fogalom, mivel ez a szektor nagyon heterogén” – mondta a Klikk TV Tíz című műsorában a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) tiszteletbeli elnöke.

Flesch elmondta, hogy viszonylag ritka a szakmabeli befektető, ami annyit tesz, hogy a legtöbben akik szállodába fektetik a pénzüket, azok más iparágban szerezték meg a vagyonukat. A pandémia alatt voltak olyan iparágak, amelyek sokkal jobban mentek, több pénzt termeltek, mint előtte.

„Ezeknek az iparágaknak a jövedelme bizonyos formában átcsorgott a szállodaiparhoz, ahol szintén tulajdonosok ezek a befektetők és életben tartják az ottani vállalkozásaikat” – fejtette ki Flesch Tamás.

A szakértő szerint az éttermek helyzete kicsit más, mert ott sokak vannak, akik a külföldiekre építettek, de a korlátozások miatt be kellett zárniuk. Ők valószínűleg már nem fognak kinyitni.

„Azt, hogy egész pontosan milyen következményei lesznek a koronavírusnak, azt még most sem tudjuk. A következő hónapok, vagy évek különböző tanulmányai fogják megállapítani ezt” – tette hozzá Flesch, aki szerint biztosan lesznek pozitív hozadékai is ennek a rossz időszaknak.