György Zsombor: a fideszes médiabirodalom úgy működik mint egy kis gömböc, folyamatosan falja a szerkesztőségeket

KlikkTV 2021. november 4. 18:09

„Ha valaki 2012-ben, vagy 2013-ban egymás mellé tett egy Magyar Nemzetet és egy Népszabadságot, és mind a kettőt nagyjából elolvasta, akkor egy többé-kevésbé reális képet kapott a világról, tehát egyikben sem jelent meg nettó hazugság” – mondta a Klikk TV Tíz című műsorában a Magyar Hang hetilap főszerkesztője, aki hozzátette, hogy ez a „mai propaganda sajtóról nem mondható el”.

„A Fidesz részéről mindig is érezhető volt az a nyomás, hogy nagyon direktben akarnak mindent csinálni” – vélekedett György Zsombor.

A főszerkesztő szerint a Fidesz tanácsadóinak arra kellett volna rávennie a pártot a média áthangolásánál, hogy ne ennyire direktbe történjenek a dolgok, hanem „próbáljatok valami jót csinálni és abban is el lehet helyezni a megfelelő üzeneteket”.

„Ehelyett a mindent – nem túl szép kifejezéssel élve – direktbe beleakarnak tolni az emberek arcába, ez pedig óhatatlanul magával hozza azt, hogy ez nem fog tömegeknek tetszeni” – fejtette ki György Zsombor, de megjegyezte, hogy a Fidesz megközelítésének is meg van a maga oka, hiszen „mindig a B-Középnek kell szólni”, mert a politikát úgyis csak egy keménymag követi.

Azonban ennek a megközelítésnek az eredménye György Zsombor szerint, hogy a fideszes médiabirodalom úgy működik, „mint egy kis gömböc” és folyamatosan felfalja az újabb és újabb szerkesztőségeket, miközben „a minőséghez semmit nem tett hozzá”.