Hegyi Gyula: nincs súlya Magyarország keleti országokkal kötött külön alkuinak

KlikkTV 2021. december 28. 19:24

„Önmagában az nem baj, hogy Oroszországban és Kínában nem a sátánt látjuk” – mondta a KlikkTV Tíz című műsorában a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alelnöke, hozzáteszi, hogy mind a két rendszer nagyon stabil, de nem az a megoldás, hogy külön alkukat kötünk és azt mutatjuk, hogy mi nem olyanok vagyunk, mint az Európai Unió.

„Nincs is igazából súlyunk, hiszen túlságosan kicsik vagyunk ezekhez” – tette hozzá Hegyi Gyula.

Az MSZP alelnöke szerint inkább az EU-nak kéne megértőbbnek lennie Oroszországgal, hogy elkerülhessük azt, hogy Kína és Oroszország katonai szövetséget kössön.

„Sokkal szörnyűbb rendszerek is voltak, akikkel együtt lehetett dolgozni” – jegyezte meg Hegyi.

Az MSZP alelnöke beszélt a baloldal és a kapitalizmus kapcsolatáról is. Szerinte az 50-es évek elején, amikor romokban állt az ország, akkor „sokan úgy gondolták, hogy nem az a legfontosabb, hogy több párt legyen”, mivel súlyos problémák voltak hazánkban és a gazdasági érdekek kerültek előtérbe. A másik oldalról pedig amennyiben valaki szabadon él, akkor „elképzelhető, hogy nem azzal foglalkozik, hogy mekkora az extra profit”. Hegyi Gyula úgy látja, hogy van jobb, a nyugati kapitalizmusnál, de Magyarországon nem jobb, hanem rosszabb a helyzet.

„Ha szabad se vagy, kizsákmányolnak és tönkremegy a gazdaság az a legrosszabb. Az „orbánizmus” pedig pont ez” – jelentette ki Hegyi Gyula, aki szerint ennél rosszabb kombináció nem létezik, ezért ő minden erejével támogatni szeretné a jelenlegi összefogást.