Pulai András: az ellenzék támogatottsága csökkent, de még mindig szavazattöbbséget szerezne

KlikkTV 2021. december 17. 12:42

„Ezen állítólagos kutatás eredménye szerint 46 százalék szavazna a teljes lakosság körében a Fideszre most vasárnap. A 8 millió 46 százaléka az körülbelül 3,7 millió ember. Az a rossz hírem van, hogy soha nem szavaztak még ennyien egy pártra” – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában a Publicus Intézet vezetője a 444-en megjelent közvélemény-kutatás és a Publicus által végzett kutatás eredményeinek különbségéről.

Pulai András arra is felhívta a figyelmet, hogy 2010-ben, amikor a Fidesz a legtöbb szavazatot mondhatott magáénak, akkor is „csak” 2,7 millió szavazatot kapott.

„Vagy a kutatás rossz, vagy pedig az információ, amit kihozott az orgánum” – összegezte a Publicus vezetője, aki voksokat tekintve, még mindig előnyben van az ellenzék.

„Jelen pillanatban az a legvalószínűbb, hogy szavazattöbbséget szerezne az ellenzék, mandátumtöbbséget viszont nem” – foglalta össze Pulai.

A Publicus vezetője kifejtette, hogy az emberek „nem tudják becsatornázni a politikai dühöt”, amit a Pegasus és a Völner-ügy okozott.

„Nyilvánvalóan kevés elégedetlennek lenni, szükséges valakihez pozitívan is közeledni” – fejtette ki Pulai, aki szerint az emberek hiába távolodnak el a Fidesztől, ha nem vonzódnak másik párthoz.