Székely Tamás: a kormány a 2022-es minimálbér emelésre tartalékolta a „puskaport”

KlikkTV 2021. december 6. 19:25

„Ez a megállapodás szükségszerű volt” – mondta a Klikk TV Tíz című műsorába a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke az új minimálbérről szóló megállapodás kapcsán.

„Ez egy fontos esemény volt, hiszen közel másfél millió embernek viszonylag nagyobb bérnövekedése lesz 2022-ben, mint a megszokott” – tette hozzá Székely Tamás.

„Ez a kormánynak egy beismerése, hogy sokkal nagyobb intenzitással kellett volna emelkednie a minimálbérnek, hiszen a régióban igencsak le van szakadva a mind a minimálbér, mind az átlagkereset” – fejtette ki a szakszervezeti szövetség alelnöke.

Székely Tamás elmondta, hogy nehéz tárgyalásokon vannak túl a garantált bérminimum terén, mert a munkáltatók nagyon sokáig kitartottak amellett, hogy nem írnak alá 240 ezer forintnál magasabb összegre és a kormányzat is sokáig a szakszervezettel szemben foglalt állást.

A szakszervezeti szövetség alelnöke szerint a 2021-re vonatkozó bértárgylásoknál jól látszott, hogy a „kormányzatnak az a taktikája, hogy minél alacsonyabb megállapodás szülessen és húzza az időt, mert igazából a 2022-es évnek az emelésére tartalékolta a puskaport”.