Tordai Bence: egy oltás nem elég!

KlikkTV 2021. április 15. 12:58

Öt szakszervezet is kérte a kormányfőt, hogy ne nyissa meg a diákok előtt az iskolák kapuit április 19-ével, mivel sem a frissen oltott pedagógusok, sem a diákok nem védettek, a vírus pedig jelenleg tombol. Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: „ha elég erősek és egységesek vagyunk, van remény arra, hogy a kormányt önkorrekcióra kényszerítsük, hiszen most a felső tagozatosoknak sem kell részt venniük a jelenléti oktatásban”. Személy szerint a saját gyermekei felmentését kérte az intézményvezetőknél, bár az első oltáson ő maga már átesett. „Ne gondoljuk, hogy azért, mert kaptunk egy szurit, másnap védettek vagyunk. Oltassa be magát mindenki, de utána is vigyázzunk magunkra és másokra” –tette hozzá a politikus.

Tordai elmondta: „amint elkezdjük firtatni, hogy mennyiért és hogyan szerezték be a kínai vakcinákat, kígyót, békát kiált ránk a kormánypárt. Ezzel együtt is azt mondja minden ellenzéki párt, hogy az összes jelenlévő oltás jobb, mint a semmi. Később pedig nézzük meg, hogyan és mennyiért jöttek ezek az országba” – jelentette ki. Hozzátette: „mérget egyértelműen nem fognak beadni”.