Az EU 123 millió eurót pályáztat a vírusvariánsokkal összefüggő kutatásokra

HírKlikk 2021. április 7. 19:00 2021. ápr. 7. 19:00

Az Európai Bizottság pályázati felhívást tett közzé: 123 millió eurót (mintegy 44,3 milliárd forint) mozgósít a koronavírus új variánsai elleni kutatásokra – közölte az uniós bizottság szerdán.

A közlemény szerint az új pályázati felhívás kiegészíti a koronavírus okozta betegség kezelésére és az oltóanyagok fejlesztésére irányuló korábbi támogatásokat a klinikai kutatásokban, és elősegíti a hatékony készítmények és vakcinák fejlesztését.

A bizottsági közlemény Marija Gabriel, az innovációért, a kutatásért, a kultúráért, az oktatásért és az ifjúságért felelős biztost idézte, aki azt közölte, hogy a támogatás a győztes pályázatokon keresztül hozzá fog járulni az adatok, a szakértelem, a kutatási erőforrások és a szakértői szolgáltatások megosztásához a kutatók és kutatószervezetek között azzal, hogy erősíti az ehhez szükséges infrastruktúrát.

Elmondta, a támogatott kezdeményezések várhatóan felgyorsítják a koronavírus és változatainak mélyebb megismerését, segíteni fogják a koronavírus ellen ígéretesnek mutatkozó kezelések vagy oltóanyagok továbbfejlesztését.

A pályázaton győztes kezdeményezéseknek együtt kell működniük az illetékes nemzeti, regionális és nemzetközi szintű projektekkel a megszerzett ismeretek és lehetőségek legjobb kihasználása, valamint a kutatási erőfeszítések megkettőzésének elkerülése érdekében – tette hozzá az uniós biztos.

Forrás: MTI/Hírklikk