Jobb élet- és munkakörülmények híján, elveszítjük a fiatal magyar kutatókat is
Most, hogy a társadalom számára mindinkább világossá válik a magyar közoktatás összeomlása, újabb területről derült ki, a magyar szellemi színtér magasabb szintjeinek sem tett jót a Fidesz-KDNP tudást lesajnáló, ókonzervatív, 12 éves ámokfutása. Annak ellenére, hogy Magyarország fejlődésében kiemelt szerepet töltenek be az egyetemi oktatók és fiatal kutatók, mégis számukra egyenlőtlen és nehezen kiszámítható az akadémiai pálya.
Magyarországon óriási problémát jelent, hogy fokozatosan csökken a hazai tudományos pálya vonzereje, és a tehetséges magyar fiatalok közül sokan vállalatoknál vagy külföldi egyetemeken képzelik el karrierjüket. Ennek oka, hogy nem csak alacsonyak a kutatói és oktatói jövedelmek, de jelentős különbségek is találhatók köztük.
A nők jövedelme szignifikánsan kisebb a férfiakénál. Ez a hátrány az életkor előrehaladtával növekszik, ami egyértelműen a gyermekvállalással hozható összefüggésbe. A vidéki munkahelyű kutatók jövedelme akkor is alacsonyabb a Budapesten dolgozókénál, ha az összehasonlításban egyéb jellemzők mellett a válaszadók nemét, beosztását és tudományos teljesítményét is figyelembe vesszük.
A fiatal kutatók jövedelmében nagyon magas a másodállások és az ösztöndíjak aránya, ami nagy leterheltséget és bizonytalanságot von maga után, valamint megnehezítheti többek között a fiatal kutatók családtervezését is. A nettó összjövedelem átlaga nemi és Budapest-vidék bontásban jól mutatja, hogy a nők és a vidéki munkahelyen dolgozók jövedelemhátránya az életkor előrehaladtával emelkedik.
Eközben viszont csökken a kutatók kutatásra fordított ideje. Magyarországon először derült fény arra, hogy ezzel összefüggésben a 36-40 éves nők publikációs hátrányba kerülnek a férfiakkal szemben. Habár e lemaradást a nők 41–45 éves korukra ledolgozzák, korábbi hátrányuk miatt a hivatkozások számában jelentősen lemaradnak a férfiaktól. Ez a lemaradás a pályázati rendszerekben alkalmazott kutatói értékelésekben pedig olyan hátrányt jelent, amit a kutatásfinanszírozási rendszer egyelőre nem kezel.
Rendkívül nagyok a különbségek az oktatással töltött óraszámokban is, ami nagyon megnehezíti a jellemzően alacsony jövedelmű fiatal oktatók karrierjének fejlődését, hiszen az egyéni előmenetelben elsősorban a tudományos teljesítmény számít. A Covid19-járvány különösen azokat érintette rosszul, akik alacsonyabb jövedelemből élnek, kisgyermeket nevelnek, és egyetemi oktató-kutatóként dolgoznak, tovább erősítve a fennálló egyenlőtlenségeket.
Mindez abból a minden korábbinál részletesebb kutatásból derült ki, amelyet a Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) az MTA Könyvtár és Információs Központ, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont és a Budapesti Corvinus Egyetem munkatársaival együttműködve végzett a 45 éves vagy fiatalabb kutatók és egyetemi oktatók körében 2021 őszén.
A Fiatal Kutatók Akadémiája alapító tagjai először 2018-ban készítettek átfogó felmérést a 45 év alatti fiatal kutatók helyzetéről, melynek részletes kutatási beszámolója itt érhető el. A felmérés adatai vezettek el az FKA megalapításához, valamint a szervezet aktivitásának irányait is nagyban meghatározták az elmúlt négy évben. A 2021-es felmérés adatai által kirajzolódó, jelenleg vagy továbbra is aktuális problémák megoldása céljából az FKA a jövőben javaslatokat fog megfogalmazni, valamint egyeztetéseket kezdeményez a tudománypolitikai döntéshozókkal.
A most napvilágra került 2021-es felmérés összegzésében is megfogalmaztak kritikát és javaslatokat. Ezt szó szerint idézzük:
„„A helyzetük [fiatal kutatóké – a szerk.] nehezebbé vált, de minden az egyéntől függ. Ha erős akarattal, céltudatossággal rendelkezik, előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét.” (ID 2022 – 50 vagy idősebb férfi; a válaszadó egyéb adatait nem elemeztük) A fenti idézet egyik válaszadónktól származik. Világosan megfogalmazta azt a régről örökölt, de mára bizonyíthatóan fenntarthatatlanná vált alapvetést, amelyet a jelenlegi akadémiai rendszer is képvisel. Ezt az elvet követve, az akadémiai szféra túlnyomó részben az egyént teszi felelőssé saját kutatói sikerességéért vagy sikertelenségéért, tekintet nélkül a hazai társadalmi mobilitás alacsony szintjére, illetve kevés figyelmet fordít a szisztematikus buktatókra, amelyek a pályán való előrehaladást akadályozzák, és mostanra a szakmai utánpótlás gátjává is váltak. Eltávolodva a régi beidegződésektől, az egyén felelőssége mellett immár kiemelt figyelmet kell fordítani a világos elvek szerint működő, teljesítményalapú, beépített garanciákkal ellátott akadémiai életpálya rendszerszerű kiépítésére. A magyarországi felsőoktatásra épülő kutatási szféra és innovációs ökoszisztéma sikerességéhez szükség van rá, hogy az akadémiai szférában dolgozók alapbére beosztásuktól és munkakörüktől függetlenül biztosítsa megélhetésüket, és a további állásvállalást számukra az egyéni választás, ne pedig a létfenntartás kényszerűsége motiválja. Az oktató-kutató életpálya modellt egy átlátható, pontos kritériumok szerint működő, garantált előrehaladást biztosító szisztémaként kell felépíteni, amely az egyén fizikai és mentális egészségének megőrzése mellett ösztönzőleg hat a kreativitásra és így sarkallja jobb teljesítményre a fiatalabb kutatói generációkat.
Rendszerszinten kell erősíteni a kooperációra való hajlamot a felsőoktatás és a kutatás egyes szereplői között, a döntéshozatali folyamatok demokratikusabbá tételével, valamint a kutatási források növelésével, és azoknak a jelenleginél diverzifikáltabb, diverzebb és transzparensebb elosztásával. Általában törekedni kell rá, hogy az oktatói-kutatói mezőny teljessége jobb élet- és munkakörülményekhez jusson, hiszen a jobb átlagteljesítmény a kiválóságra is ösztönzőleg hat.”
